Shooter, filmvadász blog

A Creepshow folytatása, mely talán jobb, mint az előző, s Stephen King és George A. Romero neve itt is feltűnik, bár Romero ezúttal nem rendezőként, hanem forgatókönyvíróként működött közre. Lássuk a három rémtörténetet:

SPOILER
Az első az Old Chief Wood'nhead (Indián bosszú) névre hallgat, melyben egy idős házaspár vegyesboltja előtt álló fa indiánszobor kel életre, hogy megbosszulja "gazdái" halálát.

Erről ennyi bőven elég. Nekem a három közül nem ez a kedvencem, de azért jó, ahogy a "fafejű" indián végez a rablókkal s gyilkosokkal. Az öreg bolttulajdonost George Kennedy alakítja, akit jó színésznek tartok, s leginkább az Airport filmekből meg a Dallas sorozatból emlékszem rá. A boltos feleségét Dorothy Lamour (születési nevén Mary Leta Dorothy Slaton) játszotta, akinek ez a film volt az utolsó szerepe, de a színészet mellett énekesnő is volt, sőt mindig erről álmodott. A "banditák" főnökét a jóképű Holt McCallany (Peacemaker, Merülés a félelembe, Rajzás, Nyolc tanú) formálta meg, s ez volt az első szerepe.

A következő rémmese a The Raft (A tutaj), melyben négy fiatal, Randy (Deniel Beer), Rachel (Page Hannah), Deke (Paul Satterfield) és Laverne (Jeremy Green) elmegy lazítani egy tópartra. Randy ötlete volt a hely, mivel tudja, hogy van ott egy tutaj is. Amikor megérkeznek, a tutaj is meg van, de kicsit be kell úszniuk érte. A két fiú ér be előbb, de Randy azonnal sürgetni kezdi a lányokat is, mivel egy furcsa foltot vesz észre a víz tetején, s mintha az feléjük úszna. Miután Rachek és Laverne is felértek a tutajra, azon spekulálnak, vajon olajfolt-e vagy sem. Hamarosan azonban mindegy lesz, mert a legszörnyűbb rémálmuk válik valóra: a különös folt elkapja Rachelt, amikor az benyúl érte a vízbe. Szinte lemarja róla a bőrt és a húst, és a többiek semmit nem tudnak érte tenni. Nem sokkal később Deke lesz a következő, s csak Laverne és Randy marad, aki mellesleg bele van esve a lányba...

Na, nekem ez a kedvencem. Nem semmi, ahogy az az izé lenyúzza a srácokat. A karakterek elég idegesítőek, viszont Paul Satterfield mosolya... Egyébként szerintem ő nagyon hasonlít a fiatal Christopher Reeve-re. Az egész befejezés is szuper, mikor az utolsó talponmaradt azt hiszi vége, s túlélte, na de nem ám Stephen Kingnél!

Az utolsó történet a The Hitchhiker (A stoppos). Ennek Annie Lansing (Lois Chiles) a főszereplője, aki megcsalja a férjét, George-ot (Richard Parks), s ráadásul egy olyan férfival, akinek fizet is érte. Egyik este hazafelé tart a szeretőjétől, de már késésben van, s azon tanakodik, mit mondjon majd a férjének, ha az előbb otthon lesz. Nem figyel oda, és elüt egy táblával hadonászó stoppos férfit, aki azonban nem hagyja ennyiben, s halálában is üldözi Mrs. Lansinget, azt követelve, hogy vigye el...

Ez is nagyon szórakoztató, tetszik, ahogy a nő egyfolytában kiparancsolja a zombit a kocsijából, de az állandóan visszajön. Lois Chiles nekem nem volt ismerős korábban, de most láttam, hogy játszott a Kómában, a Halál a Nílusonban, a Holdkeltében (James Bond film; Roger Moore oldalán), a Dallasban, s a Creepshow 2 után a Féktelenül 2-ben, sőt a Helyszínelőkben Nick Stokes egyik rokonát alakíthatta (Jillian Stokes). Az egész egyébként bennem a Psycho egyik jelenetét idézi, amikor Lila Crane azon gondolkozik a kocsiúton, hogy vajon mit fognak szólni ahhoz, hogy ő ellopta a pénzt. És az egész történetben az a csattanó, hogy mire a nő hazaér, a férje még csak otthon sincs.

Eme három kis rémtörténetet ismét a Creepshow című magazinból ismerhetjük meg, melyet Billy (Domenick John) birtokol. Ezúttal nem az apja az, aki keresztbe tesz neki, hanem három idősebb srác, de Billy segítségére van a rémalak, The Creep, akit Tom Savini (Holtak hajnala, Péntek 13, Maniac, Holtak földje) színész, maszkmester, rendező alakít. A film nagy részében azonban képregényalakok vannak, ami szintén tetszik benne. A végén Billy ismét bosszút áll azokon, akik ártottak neki, s az újságot hívja segítségül, megint. Megmenti a Vénusz lénycsapója nevű növény, mely óriásira növekszik...

Stúdió: Laurel Entertainment Inc., Laurel-Show Inc., New World Pictures
Hossza: 92 perc
Zene: Les Reed
IMDb értékelés: 5,5

George A. Romero, Stephen King és néhány képregény-betét a filmben garantálja a kellemes esti szórakozást, s nem utolsó sorban a Creepshow öt rémtörténete morbid, olykor vicces meglepetéseket tartogat. Lássuk az öt rövid horrort sorban:

Elöljáróban először elmondanám, a film úgy kezdődik, hogy egy apa rajtakapta Billy (Joe Hill) nevű fiát, amint az egy horrormagazint olvasgat. Szerinte azonban a fiának nincs arra szüksége, hogy ilyen szemetet forgasson, így azon mód kidobja. A néző azért még megtudja, miket is rejt a Creepshow című újság.

SPOILER
Az első rémtörténet, amivel találkozunk, a Father's Day ("Ápák napja") címet viseli, és egy régi családi titok tér vissza. Sylvia Grantham (Carrie Nye), a lánya, Cass Blaine (Elizabeth Regan), a fia, Richard (Warner Shook) és Cass férje, Hank Blaine (Ed Harris) összegyűlnek Apák napján, ahogy minden évben. Bedelia nénit (Viveca Lindfors) is várják vacsorára, mivel minden Apák napján eljön a családi birtokra, hogy meglátogassa apja sírját, akit a rossz nyelvek szerint ő maga ölt meg. Sylvia maga is meg van győződve róla, hogy Bedelia volt, és vejét is ezzel traktálja. Míg Bedeliára várnak, ő meg is érkezett, de először a sírhoz ment el, ahol méltó ünnepléssel köszöntötte apját, aki mindig is rútul bánt vele, és mindenkit azzal vádolt, hogy ki akarja használni, s csak élősködnek rajta. Bedelia tényleg megtette azt, amit róla beszélnek, de ezen az Apák napján Nathan Grantham (Jon Lormer) visszatér sírjából, hogy bosszút álljon és követelje, ami neki jár...

Ez nem a legjobb az öt történet közül, az biztos, de elég mókás és morbid az egész. Az öreg, mogorva, szenilis Nathan, aki életében állandóan a botjával csapta az ütemet, most visszatér, mint zombi, hogy követelje az elmaradt jussát... a tortájt. Az élőhalott tisztára olyan, mint Az élőhalottak visszatérnek című filmben, csak talán kevesebb rajta a hús, és agy helyett azt mondja, torta. Ed Harris (Kóma, Édes álmok, A mélység titka, Hasznos holmik) egyszerűen fantasztikus, már nem a szerepe, mert hamar meg is hal benne. Csak szerintem kiváló színész, és jó látni a filmben, főleg ilyen fiatalon. Warner Shookot sem tudom hova tenni, ahogy a többi színész sem, viszont érdekesség, hogy a '78-as Holtak hajnalában egy zombit játszott. Ja, és Ed Harris discót jár benne!

A második mese a The Lonesome Death of Jordy Verrill ("Jordy Verrill magányos halála"), ahol a címszereplő Jody Verrillt maga Stephen King játssza. Ezen kívül is színészkedett King, de talán csak a Végítéletben volt még hasonló nagyságú szerepe. Ezen történetnek kb. 2-3 szereplője van, de a főszerepet ő alakítja. Jordy Verrill egy farmer, aki nyögi a bankkölcsönt. Egyszer csak a földje közepére lehull egy meteor, melynek értékét Jordy felismeri, mivel ugye az anyja nem hülyét nevelt! Arról álmodozik, vajon mennyit kap majd ezért. Viszont a frissen lepottyant meteor még nagyon forró (Jordy a saját ujján tapasztalja, mivel képes volt hozzányúlni), így Jordy fogja, és lehűti. Ekkor azonban a meteor kettétörik, s Jordy elkeseredik, hogy így már nem adnak érte semmit. Azért fogja, és beleteszi egy vödörbe, de előtte kiönti azt a löttyöt, ami a két félben van (közben ez is rákerül a kezére). Elkeseredetten megy be a házba, ahol neki áll sört inni és tv-t nézni. A megégetett ujja azonban továbbra is fáj, s hólyagos is lett. Egy idő után azt tapasztalja, hogy valami zöld borította be az ujját, majd a nyelvét is, mivel állandóan az égett ujjait szopogatta. Amikor kinéz a földjére, sokkal rosszabbat lát: mindent, a vödröt, a farmot, a házat kezdi benőni valami zöld növényzet, valamiféle fű. Hamar rájön, hogy a meteor a hibás, de ez még nem segít rajta, s a bőrén is egyre terjed a fű, ami marhára viszked is. Kétségbeesésében Jordy már képzelődik is rég halott apjáról, és de nem hallgat a hangjára, amikor az azt súgja, ne fürödjön meg. Egy idő után a fű már mindent benőtt, még Jordy-t is, mondjuk, hogy ő a Fűember, s így Jordy-nak nem maradt más választása, ha meg akar szabadulni a kínoktól...

Ööö... csak annyit mondok, hogy ez még morbidabb, mint az első történet, de nekem tetszik, és Stephen King nagyon jól alakítja a "kevés értelmű farmert".

A harmadik történet címe Someting to Tide You Over ("Valamit elvisz a dagály"), s egy féltékeny, megalomániás férj bosszújáról szól. Richard Vickers (Leslie Nielsen) rájön, hogy felesége, Becky (Gaylen Ross) megcsalta egy Harry Wentworth (Ted Danson) nevű férfival. El is látogat hozzá, és megfenyeget: amennyiben nem tart vele, szerelmének valami baja esik. Harry hisz a férfinak, és elmegy vele kicsit autózni. Richard elviszi a partra, és egy kis huzavona után fegyvert fog rá, majd kényszeríti, hogy áss be magát egy gödörbe. Ekkor elmegy, és otthagyja Harry-t, de később vissza megy, s lerak elé egy tv-készüléket, melyen felesége hasonló szenvedései láthatók. Hamarosan jön a dagály, és Harry sem menekülhet. Richard ismét otthagyja a férfit, és már csak akkor megy vissza, amikor a dagály már elvonult. Hazamegy, hogy megünnepelje sikerét, de hamarosan lesz néhány vendége, két "régi barát"...

Nem vagyok egy Leslie Nielsen rajongó, de az Airplaneben kedveltem, meg néha belenéztem a Csupasz pisztoly filmekbe is. Jó komikus színész volt, s sajnáltam, hogy elhunyt, de szerintem a Creepshowban is nagyot alakított, főleg, hogy szokatlan tőle az ilyen komolyságú szerep. Ted Dansont (Három férfi és egy kis hölgy, Cheers sorozat, Made in America, Palira vettem a papát!) mindig is kedveltem; még A három férfi és egy bébiben láttam először (amellett, hogy jó színész, jóképű és sármos is).

Az utolsó előtti rémségben egy rég elfelejtett ládából szabadul el egy szörnyeteg. A címe: The Crate ("A láda"). Stanley professzor (Fritz Weaver) segélykérő hívást kap munkahelyéről, ahol a gondnok, Mike (Don Keefer) egy titokzatos, lezárt ládát talált. Stanley professzor odamegy egy partiról, és a gondnok segítségével kinyitják a ládát. Ekkor azonban olyan dolog történik, amit Stanley fel sem tud fogni józan ésszel: egy nagy szörnyeteg, éles fogakkal elkapja a gondnokot. A professzor elrohan, de a folyosón beleütközik Charlia Geresonba (Robert Harper), aki szintén az egyetemen dolgozik. Amikor Stanley elmeséli neki, mi történt a laborban, a férfi természetesen nem hisz neki, és elmegy megnézni azt, amiről Stanley beszélt. Persze nem arra számít, amit talál. Először csak a vért látja meg, mivel a nagy láda eltűnt, s azt hiszi, Stanley professzor bántott valakit. De hamarosan a két férfi megtalálja a ládát a lépcső alatt. Azonban a szörny Geresont is elkapja, így Stanleynek nincs más választása, mint elmenekülni. Elmegy legjobb barátjához, Henry Northruphoz (Hal Holbrook), akivel sakkozni szoktak. Henry végighallgatja zaklatott barátja meséjét, de ő is különösnek tartja. Viszont elhatározza, hogy közelebbről is megnézi magának az állítólagos szörnyet, Stanley nélkül. Őt elaltatja, majd elmegy az egyetemre, és ott szembesül a sok vérrel, majd a lépcső alatt ő is megtalálja a ládát. Olyan lehetőséget lát, amit nem szalaszthat el: megszabadulhat régóta gyűlölt feleségétől, Wilmától (Adrienne Barbeau), aki állandóan egrecírozza, utasítgatja. A vért feltakarítja, és egy csalilevelet hagy a feleségének, mellyel az egyetemre csalja. Rájátszik a nő önelégültségére, és nem is csalódik Wilmában, mivel a nő el is jön, hogy Henry úgymond feláldozza a szörnyetegnek. Később, amikor Henry terve sikerrel járt, elviszi a ládát, s egy szakadékba löki. Hazatérve elmeséli az egészet Stanley-nek, akitől támogatást vár...

Ezen epizód sem a kedvencem, bár a szörny jó benne; olyan, mint valami jeti. Humoros is, mert Wilma Northrup tényleg egy idegesítő nőszemély. s amikor a férje az egyetemhez csalja, hogy belökje a szörny mellé, alig bírja ki nevetés nélkül, sőt nem is tudja visszatartani. Az ő kettejük párharca humort visz a rémtörténetbe.

Az ötödik, egyben utolsó mese a They're Creeping Up on You ("Felmásznak az emberre") címet viseli, és benne Upson Pratt (E.G. Marshall) egy gazdag, öntelt üzletember, aki "főhadiszállásáról" - mely elvileg baktérium mentes - úgy ugráltatja az embereket, ahogy csak tetszik. Baktériumok azonban mindenhol vannak, így Pratt lakásában is, mely a tisztaság jegyében csak hófehér. Miközben Pratt a szerinte lusta és akadékoskodó alkalmazottaival beszél telefonon, addig csótányokat írt. Csakhogy ezek már akkora csótányok és olyan ellenállóak, hogy Pratt alig bír velük. Közben egy kollégája dühös felesége is elhívja. Azért mérges Prattre, mert a férje nemrég lett öngyilkos a férfi miatt. Prattat nem igazán foglalkoztatja a szitkozódó hívás, inkább a csótányokra koncentrál. igyekezete azonban nem sokat ér, mivel Pratt elmondása szerint ha egyszer bejutnak az épületbe, nem lehet őket kiirtani. Hamarosan a villany is elmegy az áramszünet miatt, s a csótányok is lecsapnak...

Ezt a történetet utálom is, meg szeretem is. Utálom, mivel bogarak vannak benne, nagy csótányok, amiket én sem szeretek. De mégis izgalmas kis rémtörténet arról, hogy a rovarok bosszút állnak. Bár azt nem lehet nagyon tudni, hogy most tényleg léteztek ezek a csótányok, vagy csak egy-kettő volt, és a nagy bogárrohamot csak Upson Pratt képzelte oda, mivel már beleőrült a bogárfóbiájába és tisztaságmániájába (még pánikszobája is van). Tényleg úgy beszél, mint egy mániákus. Az ember azt sem nagyon bánja, hogy szívrohamot kap, mert nem volt egy pozitív karakter, de azért a vége nem semmi, amikor a csótányok szó szerint kimásznak belőle. Bogárfóbiásoknak nem ajánlott! Viszont érdekes a hasonlat a csótányok és a "kisemberek" között...

Ez volt tehát az öt rémtörténet, és a végén Billy is bosszút áll apján, aki elvette és kidobta a magazinját. Az újságból vett ötlettel okoz bosszúságot öregének: voodoo-babát készít, s megszurkálja azt...

Ahogy már az elején írtam, George A. Romero és Stephen King neve garantálja a minőséget. Romero rendezte, s King volt a forgatókönyvíró. Érdekesség még, hogy a Billy-t alakító Joe Hill valójában Joseph Hillstrom King, Stephen King és Tabitha King fia. Tényleg, még hasonlít is a papára, bár csak a nevéről jöttem rá, egyébként nem ismertem volna fel. A film egyébként hozzájárult az azonos című horrormagazin megjelenéséhez (1982 július). A második és negyedik történet azonban Stephen King novellákból jött: a Weeds ("Gyökerek") és a The Crate ("A láda"), melyek különböző magazinokban jelentek meg. A film zenéjét John Harrison (A holtak napja, Tales from the Dakside, Mesék a kriptából részek) készítette, aki színészként, rendezőként, íróként és producerként is tevékenykedik.

Szóval tény, hogy nekem a második rész, a Creepshow 2. mindig is jobban tetszett, de ez is nagyon szórakoztató, például azért is, mert ebben több történet van, míg a folytatásban csak három. Viszont amit innen hiányoltam, az a rémalak ("The Creep") feltűnése, aki a második részben már szerepel. Elég régen láttam már a Creepshowt, így nem emlékeztem, hogy ebben még nincs. Ennek ellenére a rémtörténetek, a Romero és a King rajongóknak mindenképpen ajánlott!

Stúdió: Creepshow Films Inc., Laurel Entertainment Inc., Laurel-Show Inc., Warner Bros. Pictures
Hossza: 120 perc
IMDb értékelés: 6,5

George A. Romero (Holtak hajnala, Creepshow, A holtak napja, Halálos árnyék, Holtak földje, Holtak naplója) zombis mesterművének első, '68-as változata. Klasszikus fekete-fehér horror, melynek megnézésével az ember felelevenítheti a kezdeteket...

Barbra (Judith O'Dea) és testvére, Johnny (Russell Streiner) az apjuk sírjához látogatnak el a kisvárosi temetőbe. Johnny-nak nem tetszik, hogy annyit utaztak azért a néhány percért, hogy lerakjanak egy koszorút. Sürgeti is Barbrát, hogy induljanak már, és közben azon szórakozik, hogy a lány mennyire fél. Meglátnak egy közeledő férfit, aki a sírok között botorkál. Miközben Johnny még mindig Barbrán szórakozik, a férfi közelebb ér, és amikor a lány elmegy mellette, az rátámad. Johnny azonnal a segítségére siet, de elesik, és beveri a fejét. Barbra kénytelen elmenekülni, mivel a titokzatos férfi üldözni kezdi. Eljut egy házhoz, ahová bemenekül, de ott senkit sem talál, csak az emeleten egy holttestet. Nem sokkal később megjelenik egy férfi, Ben (Duane Jones), aki szintén menekül valami elől. Bezárja az ajtókat, és ezután azon fáradozik, hogy minden be- és kijáratot eltorlaszoljon. Eközben Barbra sokkos állapotban hallgatja, amint Ben elmeséli, hogyan került ide. Barbra is mesélni kezd, amint jobban lesz, de egy dologban közösek az átélt szörnyűségek: emberek támadtak rájuk, s a rádió szerint, amit a házban találnak, az ország több területén tömeges gyilkossági hullám söpör végig. Miközben Ben a ház ablakain, és az ajtókon dolgozik, Barbara ájultan fekszik, pár új vendég érkezik a pincéből: Tom (Keith Wayne) és Harry (Karl Harman), akik korábban rejtőztek el oda. Barbrát megrémítik, de Tom elmagyarázza, mit csinálnak ott valójában. De nincsenek egyedül; velük van még Judy (Judith Ridley) és Helen (Marilyn Eastman), illetve Harry és Helen Cooper lánya, Karen (Kyra Schon), aki ráadásul beteg. Mind a hatan bennragadnak a házban, s arról vitatkoznak, lenn maradjanak-e a pincében, vagy inkább fent legyenek a házban. Egymásnak feszülnek az indulatok a bezárt emberek között, s közben kinn egyre több élőhalott gyűlik össze: mert hogy azok, élőhalottak, akik kikeltek sírjukból, mint később kiderül a bezártak számára is, radioaktív sugárzás következtében. S akit megharapnak, az maga is azzá válik...

A film indulása mindig is az egyik kedvencem volt. Azt várom, mikor kezdi Johnny, hogy "They're coming for you, Barbra!" A válasz meg: "Stop it!" Amikor meg a furcsán bandukoló pasi odaér, rájuk veti magát. Az nekem most meglepetés volt, hogy itt már ez az első zombi, mert aki látta az 1990-es változatot, abban az első férfi csak egy öreg, ijedt fószer volt. És tudom, hogy nem kéne összehasonlítani a kettőt, de miközben néztem, akaratlanul is eszembe jutottak olyan dolgok, amik az újban máshogy voltak. De jelenleg maradjunk a '68-as változatnál.

Szóval miután az első zombi - aki úgy nézett ki, mint Frankenstein - megtámadj Barbráékat, elkezdődik az izgalom, a nő egyedül van, bezárkózik az autójukba, de az sem nyújt sokáig menedéket, így tovább szalad. A négy fal közé érve sokkot kap, amelyből aligha jön ki, csak a film végére. A zombik meg el is viszik Johnny bátyóval az élen. Barbra szerepét Judith O'Dea alakította, akinek ez volt az első szerepe, de jól játszotta a kissé idegbajos lány szerepét, aki Harry szavaival élve "megbolondult" testvére elvesztése miatt. Az ügyeletes kellemetlenkedőt, Harry-t egyébként egy Karl Hardman nevű férfi játszotta, aki ezen filmen kívül még '96-ban feltűnt a Santa Claws című "karácsonyi" horrorban, s a színészet mellett (csak ebben a két produkcióban szerepelt) producere volt Az élőhalottak éjszakájának, de benne volt a keze a sminkelésben, az elektronikus effektekben és a fotózásban is.

A Bent megformáló Duane Jones nagy hatást gyakorolt a filmben, és bár később ő sem tűnt fel sok produkcióban, mint színész, azért kiváló volt a hős harcos szerepében, amit nem is ő kért magának, de magára kellett vállalnia ezt a szerepet, hiszen társa akkor még egy rémült, sokkban lévő fiatal nő volt.

Marilyn Eastman szintén feltűnt a Santa Claws című filmben, és nekem nagyon szimpatikus volt az itteni karaktere. Olyan jóságos "anya" típus volt, aki szeretett volna segíteni Barbrának, ha hagyják. A férje viszont visszafogta ettől. Az viszont az egyik legvéresebb jelenet volt, mikor a kislánya már zombivá válva leszúrja, nem is egyszer. Sőt, szinte csak ez a véres jelenet volt a filmben, de nagyon hatásos.

A hatásos jelenetekről szólva jó volt a robbanás, viszont sose értem, hogy lehet valaki olyan óvatlan a tűzzel, meg a benzinnel. Bár lehet, hogy ha az embernek még arra is kell figyelnie, hogy ne kapják el az élőhalottak, akkor megtörténhet a baleset. A zombik is bejöttek, bár azt mondhatnánk rájuk, bénák, kezdetlegesek, de hát ez még csak 1968 volt. Akkor pedig ezek a figurák még nagyon is újnak számítottak. Olyanok, mint egy csapat huligán, akik csak lassan tudnak vánszorogni, és párizsi lóg az arcukról, és nagy cupákot zabálnak. (Nem volt semmi egyébként, ahogy a meggyulladt kocsihoz járulnak, mint valami ételautomatához, és ha megkapták az adagjukat, akkor odébb állnak.) A máj, meg a belek sem élethűek, de ez nem baj. A hangjuk viszont jó kis zombinyögés volt, bár amikor már többen voltak, érdekes egyveleget alkotott a hangzás.

A film vége meglepő és morbid, hiszen miután csak Ben marad életben, az ostoba seriff és az emberei lelövik őt is, mint egy kutyát (vagy ebben az esetben egy zombit). A '90-es változatban, ha meg szabad említenem, ezt egy kicsit átvariálták, de erről bővebben majd akkor, ha ott tartunk.

Stúdió: Image Ten, Laurel Group, Market Square Productions
Hossza: 96 perc
Forgatókönyv: John A. Russo, George A. Romero
IMDb értékelés: 8