Egy szórakoztató olasz démonos horror Dario Argento (Sóhajok, A Stendhal szindróma, Tenebre, Trauma) és Lamberto Bava (Macabre, Fantaghiro sorozat) nevével fémjelezve. Azt hiszem ez volt az első olyan horror számomra, ami a csizma alakú félszigetről származik. Egy kiváló fórumon olvastam róla, és ez volt az egyik, amit kiválasztottam megnézésre. Lássuk is a történetet, mert sok mindent le szeretnék írni, ami megragadt a filmből.
Tehát a horror legfőbb helyszíne, egy mozi épülete. Egy új filmet mutatnak be, és sokat összegyűltek, hogy láthassák. Cheryl (Natasha Hovey) és Kathy (Paola Cozzo) együtt mennek el a horrorfilm debütálására, melyre meghívót egy különös alaktól kapnak. Cheryl már akkor furcsának találja a dolgot, hiszen a férfi fél arcán álarcot visel, és a ruhája sem egy hétköznapi darab, de arra jut, hogy csak a promóció miatt öltözött be. Jó ötletnek tartja, hogy barátnőjével elmenjenek a bemutatóra, még ha Kathy nem is szereti a horrorfilmeket. Mikor odaérnek, már többen is megérkeztek, köztük George (Urbano Barberini) és Ken (Karl Zinny). A srácok azonnal szemet vetnek a két lányra, és össze is ismerkednek, bár Kathy-nek ez nem igazán tetszik. A nézőtéren egymás mellé ülnek, és lassan mindenki elfoglalja a helyét, köztük Tony (Bobby Rhodes) és két "barátnője", Rosemary (Geretta Geretta) és Carmen (Fabiola Toledo) is. Rosemary-vel még a film kezdete előtt történt egy kis baleset. Az előcsarnokban díszletként lógott egy ezüst színű álarc, melyet viccből magára tett, és az megvágta. Mivel a vérzés nem akar elállni, kimegy a mosdóba. A film közben már megy, és Carmennek feltűnik, hogy pont olyan történik a valóságban, mint a vásznon. Ott démonokról, Nostredamus jóslatairól van szó, és egy férfi szintén megvágta magát. Tony azonban azt mondja, hülyeség. Rosemary a mosdóban azt tapasztalja, hogy a sebe továbbra is vérzik, sőt elkezd bedagadni, és valami lüktet a bőre alatt, ami ki is pukkad... Eközben Carmen utána megy, de ijedten látja, hogy Rosemary már nem önmaga, hanem valamilyen szörnyeteg vált belőle. Meg is marja a nyakát, de Carmen elszalad. Berohan a vászon mögé, és átszakítja azt. A többiek döbbenten látják, és már senki sem a filmet nézi. Azt hiszik, valami őrült bánt el Carmennel, de amikor az szintén elkezd átváltozni, rájönnek, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem is értik, mi folyik itt, de megpróbálnak kijutni a moziból. Csakhogy be vannak zárva, így hát kénytelenek várni, és felvenni a harcot a démonokkal akik a film hatására érkeztek a földre, és egyre több lesz belőlük, mert akit megharaptak, az nem menekülhet. Cheryl, Kathy, George és Ken igyekeznek együtt maradni, és élve kijutni. Csakhogy nem biztos, hogy kint jobb lenne, mivel a démonok már nem csak a moziban garázdálkodnak...
Megmondom, a filmet az "ocsmány" kategóriába sorolnám, mármint azért, mert nagyon sok olyan jelenet van benne, amiben folyik a vére, szakad a bőr, de nem részletezem tovább. Plusz itt még élénkzöld folyadék is szivárog a démonná váltak szájából, és majd minden testnyílásából. Úgy hogy van bőven mit nézni, és feldolgozni, de én kedvelem ezt a filmet. Első nézésre elég undorítónak találtam, még másodjára is, de ez így jó szerintem. Most már tudom, mire számítsak, de akkor is gyakorol hatást. Gratuláció illeti a maszkmestereket, és a történet megalkotóját, Dardano Sacchettit is. A forgatókönyvet többen hozták össze: Dario Argento - aki nem mellesleg producere is a filmnek - , Lamberto Bava - ő a rendezője is - és Franco Ferrini.
A színészgárda számomra vegyes érzéseket hozott. Natasha Hovey nekem nem jött be, mint főszereplő, aki nem is játszott túl sok filmben. A barátnőjét alakító Paola Cozzo még kevesebb produkcióban tűn fel, és ezen karaktere is zavart. Ő volt az ügyeletes nyafogó: Nem szeretem a horrorfilmeket! Hagyjuk ezeket a fiúkat!, meg hasonlók. Na mindegy sorolhatnám még, kit nem bírtam a filmben, de inkább azt írom, kit igen. Például a Tony-t alakító Bobby Rhodes-től minden alkalommal szétnevetem magam. Kinevezi magát ügyeletes főnöknek, és nagyon jó a szövege! Rajta kívül bírom még azt a bandát, akik bejutnak a moziba, és utána rövid időn belül őket is átváltoznak. Geretta Geretta és Fabiola Toledo, vagyis Rosamary és Carmen átváltozása az, ami a kedvenc jelenetem a horrorban. Főleg, amikor Carmen szinte megszüli az új körmöket és fogakat. Biztos fájhat... jujj!
A véres és gyomorforgató jelenetek mellett azonban más is van a filmben, ami említést érdemel. A moziban ugye sok embert bezárnak a filmben. Minden ember más és más, de itt láthatunk különböző típusokat, például az egymástól elidegenedett házaspár, a komoly és a vidám lány, a ficsúr, a hős lovag, a segítségre szoruló és szeretetre vágyó vak férfi és csalfa fiatal felesége, fiatal pár, akik valójában csókolózni jöttek a moziba, rossz életű nők és az öntelt típus. Ezen fő karaktereket bezárták egy térbe, démonok közé, és sorra lettek áldozatok.
Ha már a gyomorforgatónál tartunk, a film vége felé a motorról karddal való hentelése nekem már egy kicsit sok volt a jóból, de ez illek a filmhez. A végső jelenetben pedig ott a csattanó az utolsó túlélők egyikét is megtámadta a "kór", így le kell lőni (pont egy gyereknek; ja, a felfegyverzett család is jópofa).
Még két gondolat. Az egyik a zenével kapcsolatos. Szuper, imádom! Az alapzene egy kicsit egyhangú, de nekem tetszik a dallama, a többi pedig: Billy Idol, Go West, Mötley Crüe, Rick Springfield egyszerűen fantasztikusak, a korszak nagyjai. A filmhez mindenképpen jól illeszkednek. A másik gondolat: "Temetőitek lesznek katedrálisaink, és sírjaitok városaink".
Stúdió: DACFILM Rome
Hossza: 88 perc
Zene: Claudio Simonetti
IMDb értékelés: 6,4
Számomra (majdnem) ismeretlen színészekkel, de egyedi alaptörténettel, Robert Englund (Rémálom az Elm utcában sorozat, A mángorló, Az operaház fantomja, Rémségek könyve) főszereplésével és Wes Craven (Rémálom az Elm utcában sorozat, Sikoly sorozat, Sziklák szeme) nevével kellemes szórakozást kaptam, már a legelső alkalommal. Mivel én korábban még nem láttam a filmet, pedig régen felvettem az egyik csatornáról. Csak a Boogeyman: The Killer Compilation (2001) című "dokumentumfilmben" láttam; nem is emlékeztem, hogy ez a démoni szörnyeteg egy Dzsinn (nem egy Dzsini!).
A folytatások szintje fokozatosan romlott, és ez még rosszabb volt, mint a második rész. Gary Sherman rendező tovább szőtte a kalapos Kane történetét...
Ezen második rész már nem nyújtotta azt az élvezetet, mint az indító film. Persze, jó, hogy van egy folytatás, de néha talán hagyni kellene, hogy a film csak úgy önmagában legyen. Na, nem mondom azt, hogy rossz a Kopogó szellem 2., de engem már közel sem kötött le annyira. Íme az alaptörténet, ami nekem pont nem jött be.