Ezen második rész már nem nyújtotta azt az élvezetet, mint az indító film. Persze, jó, hogy van egy folytatás, de néha talán hagyni kellene, hogy a film csak úgy önmagában legyen. Na, nem mondom azt, hogy rossz a Kopogó szellem 2., de engem már közel sem kötött le annyira. Íme az alaptörténet, ami nekem pont nem jött be.
A Freeling család új otthonra lelt a nagymama házában. Jess nagyi (Geraldine Fitzgerald) örömmel befogadta őket, bár nem mesélték el részletesen, mi történt velük. Carol Anne-t (Heather O'Rourke) az első részben azért akarták elvinni a szellemvilágba, mert nagy képességekkel bír. Ugyanolyan médium a nagymamája is, és mint kiderül, Diane-ben (JoBeth Williams) is van némi erő. Steve (Craig T. Nelson), Diane, Robbie (Oliver Robins) és Carol Anne úgy hiszik, már megnyugodhatnak, és elfelejthatik a szörnyűségeket, de csalódniuk kell, mivel életüket újra megzavarják a különös jelenségek, mint a repkedő tárgyak vagy a különös lények. Ráadásul Jess nagyi hirtelen meghal, aki Carol Anne-nel és a lányával is kapcsolatba lép a túlvilágról. De nem csak ő jár vissza. Van egy titokzatos fekete ruhás és kalapos férfi, aki Carol Anne körül tűnik fel. A kislány érzi, hogy ösztönösen tartania kell tőle, és hamarosan a család többi tagja számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi, vagy akármilyen lény, nem e világi. Feltűnik a színen egy indián, Taylor (Will Sampson), aki segítségét ajánlja a Freeling család számára, hogy legyőzzék a Gonoszt, és megmentsék Carol Anne-t, mivel a szellemek ismét őt akarják megkaparintani. Taylor oldalán Tangina (Zelda Rubinstein) is teljesíti feladatát: segít Diane-nek a benne rejlő erő felébresztésében, így derítve ki, ki is az a fekete ruhás...
Az jó, hogy majdnem ugyanazon szereplők vannak a filmben, mint az elsőben. Nem szeretem, mikor mások alakítják a már megszokott karaktert. Sajnos Dominique Dunne kimaradt a filmből, mivel 1982 novemberében gyilkolta meg Thomas Sweeney, a volt barátja. Mindkét gyereken látszik, hogy valamelyest felnőttek, főleg Oliver Robinson. Annak ellenére, hogy örülök, hogy továbbra is ők játszották a szerepeket, Nelson és Williams karaktere idegesítőbb volt, mint valaha. Zelda Rubinstein ismét alakított, bár kevesebbet látni, mint az előzőben.
A fekete ruhás idegen karaktere sem nyerte el a tetszésemet, de ha már beletették ezt az énekelgető szektavezért, akkor legalább ijesztően játszott. Nagyon élethű volt a karakter, kirázott a hideg Julian Becktől. Arra gondoltam, hogy esküszöm olyan, mint Mrs. Voorhees a Péntek 13-ból. De komolyan, a mosolya, vagy inkább vigyora nagyon hasonlít Betsy Palmeréhez. Nekem mindig is feltűnt Jason mamájának hatalmas mosolya, attól is kiráz a hideg, de amikor megláttam Beckket, mondom ez tökre ugyanaz!
Visszatérve erre a filmre, olyan sok jelenet nem nyűgözött le, csakúgy néztem. A történeten túl próbáltam a jelenetekre koncentrálni, de az effektek szerintem nem múlták fölül az első részt, csak talán több volt belőlük. A rendezés egyébként Brian Gibson (Az esküdt) keze munkája, aki 1972 és '98 között nem rendezett túl sok filmet. A zene ismét Jerry Goldsmithé, ami megérdemel egy jó pontot.
Stúdió: Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)
Hossza: 91/130 perc
Forgatókönyv: Michael Grais, Mark Victor
IMDb értékelés: 5,3
