Shooter, filmvadász blog

George A. Romero (Holtak hajnala, Creepshow, A holtak napja, Halálos árnyék, Holtak földje, Holtak naplója) zombis mesterművének első, '68-as változata. Klasszikus fekete-fehér horror, melynek megnézésével az ember felelevenítheti a kezdeteket...

Barbra (Judith O'Dea) és testvére, Johnny (Russell Streiner) az apjuk sírjához látogatnak el a kisvárosi temetőbe. Johnny-nak nem tetszik, hogy annyit utaztak azért a néhány percért, hogy lerakjanak egy koszorút. Sürgeti is Barbrát, hogy induljanak már, és közben azon szórakozik, hogy a lány mennyire fél. Meglátnak egy közeledő férfit, aki a sírok között botorkál. Miközben Johnny még mindig Barbrán szórakozik, a férfi közelebb ér, és amikor a lány elmegy mellette, az rátámad. Johnny azonnal a segítségére siet, de elesik, és beveri a fejét. Barbra kénytelen elmenekülni, mivel a titokzatos férfi üldözni kezdi. Eljut egy házhoz, ahová bemenekül, de ott senkit sem talál, csak az emeleten egy holttestet. Nem sokkal később megjelenik egy férfi, Ben (Duane Jones), aki szintén menekül valami elől. Bezárja az ajtókat, és ezután azon fáradozik, hogy minden be- és kijáratot eltorlaszoljon. Eközben Barbra sokkos állapotban hallgatja, amint Ben elmeséli, hogyan került ide. Barbra is mesélni kezd, amint jobban lesz, de egy dologban közösek az átélt szörnyűségek: emberek támadtak rájuk, s a rádió szerint, amit a házban találnak, az ország több területén tömeges gyilkossági hullám söpör végig. Miközben Ben a ház ablakain, és az ajtókon dolgozik, Barbara ájultan fekszik, pár új vendég érkezik a pincéből: Tom (Keith Wayne) és Harry (Karl Harman), akik korábban rejtőztek el oda. Barbrát megrémítik, de Tom elmagyarázza, mit csinálnak ott valójában. De nincsenek egyedül; velük van még Judy (Judith Ridley) és Helen (Marilyn Eastman), illetve Harry és Helen Cooper lánya, Karen (Kyra Schon), aki ráadásul beteg. Mind a hatan bennragadnak a házban, s arról vitatkoznak, lenn maradjanak-e a pincében, vagy inkább fent legyenek a házban. Egymásnak feszülnek az indulatok a bezárt emberek között, s közben kinn egyre több élőhalott gyűlik össze: mert hogy azok, élőhalottak, akik kikeltek sírjukból, mint később kiderül a bezártak számára is, radioaktív sugárzás következtében. S akit megharapnak, az maga is azzá válik...

A film indulása mindig is az egyik kedvencem volt. Azt várom, mikor kezdi Johnny, hogy "They're coming for you, Barbra!" A válasz meg: "Stop it!" Amikor meg a furcsán bandukoló pasi odaér, rájuk veti magát. Az nekem most meglepetés volt, hogy itt már ez az első zombi, mert aki látta az 1990-es változatot, abban az első férfi csak egy öreg, ijedt fószer volt. És tudom, hogy nem kéne összehasonlítani a kettőt, de miközben néztem, akaratlanul is eszembe jutottak olyan dolgok, amik az újban máshogy voltak. De jelenleg maradjunk a '68-as változatnál.

Szóval miután az első zombi - aki úgy nézett ki, mint Frankenstein - megtámadj Barbráékat, elkezdődik az izgalom, a nő egyedül van, bezárkózik az autójukba, de az sem nyújt sokáig menedéket, így tovább szalad. A négy fal közé érve sokkot kap, amelyből aligha jön ki, csak a film végére. A zombik meg el is viszik Johnny bátyóval az élen. Barbra szerepét Judith O'Dea alakította, akinek ez volt az első szerepe, de jól játszotta a kissé idegbajos lány szerepét, aki Harry szavaival élve "megbolondult" testvére elvesztése miatt. Az ügyeletes kellemetlenkedőt, Harry-t egyébként egy Karl Hardman nevű férfi játszotta, aki ezen filmen kívül még '96-ban feltűnt a Santa Claws című "karácsonyi" horrorban, s a színészet mellett (csak ebben a két produkcióban szerepelt) producere volt Az élőhalottak éjszakájának, de benne volt a keze a sminkelésben, az elektronikus effektekben és a fotózásban is.

A Bent megformáló Duane Jones nagy hatást gyakorolt a filmben, és bár később ő sem tűnt fel sok produkcióban, mint színész, azért kiváló volt a hős harcos szerepében, amit nem is ő kért magának, de magára kellett vállalnia ezt a szerepet, hiszen társa akkor még egy rémült, sokkban lévő fiatal nő volt.

Marilyn Eastman szintén feltűnt a Santa Claws című filmben, és nekem nagyon szimpatikus volt az itteni karaktere. Olyan jóságos "anya" típus volt, aki szeretett volna segíteni Barbrának, ha hagyják. A férje viszont visszafogta ettől. Az viszont az egyik legvéresebb jelenet volt, mikor a kislánya már zombivá válva leszúrja, nem is egyszer. Sőt, szinte csak ez a véres jelenet volt a filmben, de nagyon hatásos.

A hatásos jelenetekről szólva jó volt a robbanás, viszont sose értem, hogy lehet valaki olyan óvatlan a tűzzel, meg a benzinnel. Bár lehet, hogy ha az embernek még arra is kell figyelnie, hogy ne kapják el az élőhalottak, akkor megtörténhet a baleset. A zombik is bejöttek, bár azt mondhatnánk rájuk, bénák, kezdetlegesek, de hát ez még csak 1968 volt. Akkor pedig ezek a figurák még nagyon is újnak számítottak. Olyanok, mint egy csapat huligán, akik csak lassan tudnak vánszorogni, és párizsi lóg az arcukról, és nagy cupákot zabálnak. (Nem volt semmi egyébként, ahogy a meggyulladt kocsihoz járulnak, mint valami ételautomatához, és ha megkapták az adagjukat, akkor odébb állnak.) A máj, meg a belek sem élethűek, de ez nem baj. A hangjuk viszont jó kis zombinyögés volt, bár amikor már többen voltak, érdekes egyveleget alkotott a hangzás.

A film vége meglepő és morbid, hiszen miután csak Ben marad életben, az ostoba seriff és az emberei lelövik őt is, mint egy kutyát (vagy ebben az esetben egy zombit). A '90-es változatban, ha meg szabad említenem, ezt egy kicsit átvariálták, de erről bővebben majd akkor, ha ott tartunk.

Stúdió: Image Ten, Laurel Group, Market Square Productions
Hossza: 96 perc
Forgatókönyv: John A. Russo, George A. Romero
IMDb értékelés: 8

Ha már a babáknál és bábuknál tartunk, akkor itt a következő gyöngyszem ebből a kategóriából. Ez azonban sokkal jobb, mint a Pinokkió bosszúja. Chucky-val, és a klasszikus hazudós hosszú orrúval ellentétben ebben a filmben kisebb méretű babák - többségében porcelán - szerepelnek, de annál nagyobb harci kedvvel.

Judy Bower (Carrie Lorraine) az apjával, Daviddel (Ian Patrick Williams) és annak új feleségével, Rosemary-vel (Carolyn Purdy-Gordon) autóval szelik át az utakat. Judy szülei elváltak, és most éppen az apjával van. Davidnek azonban púp a hátán a gyerekfelvigyázás, s még inkább az a kényes Rosemary-nek. A már eddig is mérges felnőttek még dühösebbek lesznek, amikor kitör a vihar, és a kocsijuk kereke beragad a sárba. David Rosemary-t hibáztatja, mivel ő vezetett, a nő szerint viszont mindenért David a felelős. A kis Judy pedig ott áll kettejük között, és rájuk van utalva. Kénytelenek kiszállni a kocsiból, és útnak indulni, hátha találnak segítséget. Judy azonban fél a sötétben, és mivel nagyon élénk a képzelete, több mindent el tud képzelni, ami rájuk támadhatna. Mivel folyton lemarad, az apja fogja a kedvenc mackóját, Teddy-t, és bedobja a bokrok közé. Judy kénytelen otthagyni. Nem is kell olyan sokáig menniük, mivel találnak egy nagy kastély szerű ódon házat, ahová a pincén keresztül sikerül is bejutniuk. De nincs sok idejük megmelegedni, amikor valaki hirtelen feloltja a lámpát, és fegyvert fog rájuk. A ház tulajdonosa Gabriel Hartwicke (Guy Rolfe) és felesége, Hilary Hartwicke (Hilary Mason). Meglepődnek a betolakodókon, de aztán meglátják a kislányt, és leteszik a fegyvert. Rögtön szívélyesebbek lesznek a család iránt, akik az otthonukba érkeztek menedékért. Körbe is vezetik őket, és adnak nekik enni. Közben mesélnek Judy-nak arról, mivel foglalkoznak az épültben: ők babakészítők. Judy-t elbűvölik a csodás játékok, amiket készítenek, s az "elveszett" Teddy helyett ideiglenesen kap egy másik játékot, egy Mr. Punch babát. Míg vacsoráznak és beszélgetnek, érkezik néhány új vendég: az udvarias és gyermeklelkű Ralph Morris (Stephen Lee) két fiatal lánnyal, akik stoppoltak az úton (David és Rosamary kocsiját is megpróbálták megállítani, de azok továbbhajtottak); a két korabeli rockstílust képviselő lány Isabel (Bunty Bailey) és Enid (Cassie Stuart). A Hartwicke házaspár őket is szeretettel fogadja, és körbevezetik őket a házban, s megmutatják mindenkinek a saját szobáját. Miután mindenki elhelyezkedett, a kis Judy mégis kimegy a folyosókra, és magával viszi Mr. Punchot is. Eközben a két lány azt tervezik, hogy kirabolják a kissé hiszékeny Ralphot, de aztán más ötletük támad. Legalábbis Isabelnek, aki el akarja lopni a házban lévő értékes antik tárgyakat. Enid inkább nem akar belekeveredni, így ő lesz a figyelő. Isabel kilopakodik a folyosókra, de nem tud semmit sem ellopni, mert megállítja őt néhány mozgó játékbaba. Judy is arra sétál, és meglátja, ahogy a babák elhúzzák a lány véres testét. Azonnal szalad az apjához, de ő nem hisznek neki, ahogy Rosemary sem. Judy bemegy Ralph szobájába, akivel azonnal megkedvelték egymást, és a segítségét kéri. Kezdetbe ő sem hisz neki, de amikor meglátja, hogy a lány papucsán vér van, kikel az ágyból, hogy megnézze, mi folyik odakint. A folyosón azonban már csak a vöröslő nyomokat látják, és Ralphot még valami meg is harapja. A tetejébe Ralp összefut Gabriellel, aki elmondja, hogy véletlenül kiöntött egy kis vörös festéket. Ralph egy kicsit mérges lesz a kis Judy-ra, és ő is csak az élénk képzeletének tudja be a dolgot, de nem sokáig, mert a házban furcsa dolgok zajlanak. A vendégek sorra kezdenek eltűnni, és ezért a kis babák a felelősek. Hamarosan Judy és Ralp is szembetalálja magukat a játékok hadával, de vajon őket is bántják a babák? Hiszen Hartwickék megmondták, hogy a játékoknak lelke van, ők nem felejtenek. Judy pedig egy játékokat szerető, néha álomvilágban élő ártatlan kislány; Ralph ugyan már felnőtt, de lelke gyermeki, és bár tagadja, hisz a varázslatos dolgokban.

Szórakoztató történet, melynek az lenne a tanulsága, hogy ha felnövünk, elfelejtjük, hogy valaha is voltunk gyerekek, és már nem álmodozunk, ami néha azért kell. Ez, kombinálva a horrorral, amit a babák okoznak azoknak, akik nem tisztelik őket. Legyen az akár gyerek, vagy felnőtt, aki nem bánik megfelelően a játékokkal, azt megbüntetik. A filmben elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami nem stimmel a házzal és a két öreggel, de fokozatosan adagolja a lényeget: először csak felvillanó árnyakat, fénylő szemetet látunk, aztán halljuk a babák hangját, de ez lehet Judy képzelete is. Végül már mutatják a bosszús játékbabákat is, akik sorra leszámolnak a vendégekkel.

A gyilkos játékok ábrázolása tényleg félelmetes, legalábbis egy gyerek nem aludna ilyen hegyes fogakkal rendelkező babákkal. Azt hiszen, nem véletlenül idegenkedem a porcelánbabáktól, meg hasonlóktól... A mozgásuk szakaszosnak tűnik, de ettől eltekintve egész "jól néznek ki", amikor többen rámásznak aktuális áldozatukra. És meg kell hogy mondjam, változatosak, tudják mire kell használni a kis szerszámaikat, főleg amikor Rosemary Bowerre támadtak. Az nem volt semmi jelenet, hiszen a babák ugye sokkal kisebbek, mint az emberek, és attól, hogy többen vannak, lassan terítették le a nőt...

Másik kedvenc jelenet, amikor Enid meg akarja keresni a barátnőjét, de mi már tudjuk, hogy azt elkapták a babák. És láttuk is korábban, hogy ott van megkötözve a padláson, csak Judy és Ralph a sötétben nem vették észre. Enid viszont megtalálja, de annak már a szeme sem áll jól...

Dicséret egyébként a film plakátjának, a saját szemét fogó babáért. Pont ez van most kinn a képernyőmön is.

A jelenetek tehát kellően véresek, de nem túlságosan. A befejezésben ott van a csattanó: Judy ugyan elvesztette az apját, de legközelebb eljöhet látogatóba a Hartwick házba, és láthatja az új Mr. Punchot (aki egy tradicionális és híres figura az angol történelemben, s párja Judy), aki szinte megszólalásig hasonlít a papára...

Azért azt meg kell jegyeznem, hogy bár nagyon jó színészek alakították a két öreget, de a túlzott szívélyességük az agyamra ment. Ennek ellenére Guy Rolfe (Ivanhoe, Az ábécé gyilkosságok, Vérvonal, Gyilkos bábok 3-5., 7.) és Hilary Mason (A láthatatlan kéz, Megkísértve) tényleg rémisztően játszották a két titokzatos babakészítőt. Még varázserejük is volt, ahogy David Bowert összekicsinyítették a vizenyős kék szemükkel. Ahogy tették a többiekkel, csak azt már nem mutatták. A végén jó volt a gyűjteményük új darabjainak csoportképe.

Carrie Lorraine aranyos kislány volt, bár néha azt hittem, kisfiú. Néhány képen tényleg úgy néz ki. Egyébként nem sok filmben játszott, s a Babák volt a legutolsó. Még feltűnt az ALF-ban és a Kopogó szellem 2. részében, de ott csak kis szerepe volt (Kane, a fekete kalapos szektavezér egyik híve). Bunty Bailey szintén kevés produkcióban játszott, de modellként és táncosként kezdte karrierjét. Feltűnt két A-ha klipben is. A Ralphot alakító Stephen Lee rengeteg sorozatban kapott szerepet, de olyan filmekben is láthattuk, mint a Robotzsaru 2., a Vérszomjas szörnyecskék 3., a Nincs alku. A Babákban lévő karaktere a leghumorosabb az összes közül, sokat lehet rajta nevetni.

A készítőkről még egy sort sem írtam. A filmet egy Stuart Gordon nevű férfi rendezte, akinek a neve olyan produkciókhoz fűződik, mint a Reanimátor, a Tágra nyílt elme, a Daughter of Darkness vagy a Dagon. Rendezőként, de íróként is jeleskedik. Például ő írta a Drágám, a kölykök összementek történetét, de a Reanimátor forgatókönyvét is, s a neve szintén ott szerepel a Dr. Halál stáblistáján. Ezek mellett pedig producer és színész is.

A Babák alaptörténetét Ed Naha (Troll, Drágám, a kölykök összementek) készítette, s a producerek között szerepel Brian Yuzna (Reanimátor, Tágra nyílt elme, Az élőhalottak visszatérnek 3., Darkness - A rettegés háza, Reanimátor - A visszatérés, Holtak tava) neve is.

Stúdió: Empire Pictures, Taryn Productions Inc.
Hossza: 77 perc
Zene: Fuzzbee Morse
IMDb értékelés: 6,2

Kissé zavaros történet egy olyan Pinokkióról, aki nem akart jó kisfiú lenni. Chucky koppintásának tűnő thriller, Kevin Tenney (Démoni játék, Démonok éjszakája, Peacemaker, Veszélyeztetett faj) rendezésében, aki a történet írója is volt egyben. Nem volnék biztos a film értékelésében, mert egyrészről egyedi lenne, de másrészről meg egy teljes összevisszaság. A jelenetekkel együtt pedig nálam nem éri el a horror szintet, s nem is ad semmi pluszt. Azért lássuk a történetet:

SPOILER
Jennifer Garrick (Rosalind Allen) ügyvédnő védi a sorozatgyilkosnak kikiáltott Vincent Gottót (Lewis Van Bergen), akit a fia megöléséért ítéltek el. Mikor már csak kevés idő van a férfi kivégzéséig, Jennifer eléri a bírónőnél, hogy vizsgálja felül az ítéletet. A védőügyvéd megkapja a tárgyaláson használt bizonyítékokat, képeket, köztük egy különös játékbabát, egy Pinokkiót is. A baba Gotto fiáé volt, s ő készítette neki. El akarta temetni vele együtt, mikor elkapta a rendőrség. Jennifernek is van egy gyermeke, Zoe (Brittany Alyse Smith), aki nehéz időket él át, mivel a szülei elváltak, és úgy érzi, apja elhanyagolja, dühét pedig az anyján vezeti le. Jennifernek is sok gondja van a munkájában, főleg miután Vincent Gotto fellebbezését elutasítják, s ki is végzik. Azon az estén, amikor kislánya születésnapi partija van, nem lesz meg a baba, amit Zoe szeretett volna, de Jennifer azt veszi észre, hogy a Pinokkió baba bekerült a házba. A barátja, David (Todd Allen) vette ki a nő kocsijából a többi partikellékkel együtt. Jennifer azt hisz, hogy a főnöke, Barry (Ron Canada) tette bele, viccből. Ugyan kicsit zavarja, hogy pont Gotto fiának babájával játszik a kislánya, de neki nagyon megtetszik, így nála hagyja, de csak egy időre, amíg a valódi baba meg nem érkezik. Csakhogy amikor eljön ez a nap, Zoe nem akarja visszaadni Pinokkiót, és Jennifer az új babát is összetörve találja. Azt hiszi, Zoe tette, de itt még nincs vége a bajoknak: Zoe egy osztálytársát baleset éri, de Zoe azt állítja nem ő tehet róla, hanem Pinokkió. Hamarosan több rejtélyes baleset is történik, ami felkelti Zoe pszichiáterének, Dr. Edwardsnak (Aaron Lustig) a figyelmét. Jennifernek el kell gondolkoznia arról, hogy tehet-e mindezekről a balesetekről maga a lánya, vagy valami erő megszállta volna? Lehet, hogy mindez Vincent Gottóhoz vezet vissza?

A történet jól indul. Egy esős éjszakán az erdőben egy ballonkabátos alak testeket ás el. Az egyik biztosan egy gyerek, akit meg is simogat, és megpuszilja. Azt lehetne gondolni, valami pedofil temeti el áldozatait. Egy járőr jön, és lefüleli. A pasit sorozatgyilkosnak bélyegzik, pedig a tárgyaláson "csak" a fia meggyilkolása miatt ítélik el. Neve összefügg több, más gyerekekkel összefüggő bűnténnyel. Jennifer azonban nem tudja megmenteni a villamosszéktől. Ez így egy B kategóriás krimi lehetne, de ott van a Pinokkió baba, mely hidegrázóan vigyorog a képernyőről. A kislány könnyen és idegesítően megszereti a fából készült babát. Ez olyan, mint a Chuckyban is. Már azt sem értettem, miért akar babát a fiú, de erre egy vörös, szeplős játékért rajong. Na mindegy, térjünk vissza Pinokkióhoz. A kislány nagyon szereti a meséket, és talán ezért is szereti meg azonnal a babát. Kezdetben csak közelről mutatják az arcát, ami nem csinál semmit, meg egyik pillanatról a másikra átkerül egy másik helyre, aztán mindig a gyerek kap, hogy minek rakta át; ez volt a Gyerekjátékban is. A filmnek több mint a felében Pinokkió meg sem szólal, csak akkor halljuk mi is a hangját (ami megjegyzem, nagyon kis aranyos), amikor arra kéri Zoét, hogy másnak ne szóljon arról, hogy ő tud beszélni, mert akkor elszakítanák őket. Szépen az anyja és az új barátja ellen fordítja a kislányt. Az undok osztálytárs balesete után David is lezuhan a lépcsőn, de túléli, s kórházba kerül. Ott sincs azonban biztonságban Pinokkió elől. Olyan sok véres jelenet nincs a filmben, ez inkább egy thriller szint. Egyik kedvenc jelenetem, hogy Pinokkió bemehessen a kórházba "meglátogatni" szegény Davidet, a kislánynak el kell vágnia a kötelékeit. Ekkor a kis Pinokkió felkiált: "Szabad vagyok! Szabad!" Aztán elcammog.

David halála után Zoe pszichiátere megmutatja a videó felvételt, melyen a lány a babával beszélget, de persze azon nem látszik, hogy Pinokkió is mondana valamit. Az anyja nem hiszi, hogy a lánya gyilkos, inkább hisz abban, hogy a lányát is és Gottót is megszállta valami. A filmben feszítik az izgalmat, de a babás sztoriból a végére nem hoztak ki semmi nagyszerűt. Amikor a vége felé Jennifer hazaér, azt látja, hogy a bébiszittert leütötték, aztán meg valaki őt üti le. Egy pillanatig azt hiszi, hogy a lánya, de ő azt állítja, hogy Pinokkió volt, de időben sikerült elvennie tőle a piszkavasat, amit használt. Aztán elszakadnak egymástól, és Jennifer összefut Pinokkióval is, aki ráveti magát, s megkergeti. Egyszer bele is szúr egy kést a tenyerébe (na ez nem volt semmi). Amikor a nőnek sikerül elfutni a bábu elől, és ott bolyong a lakásban, a kislány mindig akkor kiált segítségért, de persze Jennifer soseh a lányával találja szemben magát, hanem Pinokkióval. Miután kigyűrkőzték magukat, a nő azt hiszi, a babát hajítja bele az üvegasztalba, de az valójában a lánya. Mindketten túlélik ugyan, de Zoét bezárják egy pszichiátriai intézetbe, és nem is beszél egy ideig. A nő akkor sem hiszi, hogy a lánya akarta volna megölni, hiszen látta a babát is. A pszichiáter azt mondja, csak képzelődött.

Na most az a gond a filmmel, hogy nem igazán értem én magam sem, hogy most a kislány gyilkolt tényleg, vagy a bábu, vagy mindkettő. A Vincent Gottoval is ez volt? A fiát így ölte meg, ahogy majdnem Jennifer is tette a lányával? Ha a befejezés hasonló lett volna, mint a Gyerekjáték, akkor azt mondanám, hogy hasonló ugyan, de Pinokkióval, ami valamilyen szinten eredetivé teszi. Így viszont zavaros lett az egész; bele keverték a vallást, a mágiát, a démonokat. Ha viszont tényleg a kislány képzelte az egészet, és a baba meg sem mozdult, nem is beszélt, akkor meg a bűnözői hajlamra épít a film, feltárva, hogy egy kislányból is lehet gyilkos. De kérdem én, melyik változat? Számomra ettől nem lesz jobb a film, hogy több kérdés marad nyitva a végére.

A színészek nem valami ismertek. Rosalind Allent mondjuk láthattuk A három férfi és kis hölgyben, a Dallas néhány epizódjában, A kukorica gyermekei 2-ben és a Csupasz pisztoly 3. részében. A Zoét alakító Brittany Alyse Smith pár filmen kívül inkább sorozatokban játszott, s Aaron Lustig rengeteg tv-szériából lehet ismerős. Ron Canadát pedig több filmben láthattuk itthon is.

A Pinokkió bábút Verne Troyer játszotta, akit az Austin Powers filmekből ismerhetünk, de szerepelt például a Harry Potter és a Bölcsek Kövében is. A Pinokkió bosszúja volt viszont az első film, amiben szerepet kapott. A hangját viszont nem ő adta hozzá; azért Dick Beals volt a felelős, aki nagyon sok rajzfilmben szólaltatott meg figurákat. Pinokkió magyar szinkronhangja pedig Minárovits Péter. Magáért a bábuért azért a film kap egy pluszpontot.

Stúdió: Trimark Pictures, Vidmark Entertainment
Hossza: 96 perc
Zene: Dennis Michael Tenney (úgy tűnik, családi vállalkozás volt a film)
IMDb értékelés: 3,9

Hitchcock klasszikusa a '60-as évek elejéről, Robert Bloch regénye alapján. Igazi fekete-fehér régiség, mely kiállta az idők próbáját. Lássuk Norman Bates és anyja történetét...

Marion Crane (Janet Leigh) szép, fiatal nő, aki nem egy kis irodában akarja leélni életét. Titkos viszonya van egy Sam Loomis (John Gavin) nevű férfivel, akivel nem házasodhatnak össze, mivel a férfinak van egy ex-felesége, akinek tartásdíjat fizet. Egyikük sem akarja tönkretenni a másik életét, így inkább motelszobákban találkoznak. De mostanra mindketten megelégelték ezt az életet. Miután Marion visszamegy a munkahelyére az esedékes légyott után, fontos feladatot kap: el kell vinnie egy ellenszenves pénzeszsák pénzét a bankba, aki tőlük vett házat. Marion elteszi a 40 ezer dollárt, és elkéretőzik a főnökétől a nap hátralévő felére, mondván fáj a feje. Csakhogy a nő azonnal hazamegy, s nem a bankba. Összecsomagol, a 40 ezer dollárt is elteszi, és kocsival útnak indul Samhez, Phoenixből Kaliforniába. A bonyodalmak már ott kezdődnek, hogy az egyik zöld lámpánál Mariont pont a főnöke veszi észre, azután a hosszú út egy részén Marion megpihen a kocsijában, és másnap reggel éppen egy rendőr ébreszti fel. A nő kissé furcsán viselkedik, de a forgalmiját rendben találja, így kénytelen elengedni, de követi a városba. Marion itt kocsit vált, de később eszébe jut, hogy a kereskedő és a rendőr figyelmét is túlságosan felkeltette a gyors kocsicserével. Ennek ellenére már tudja, nincs visszaút. Amikor zuhogni kezd, kénytelen megállni egy útszéli motelnél, melynek neve Bates Motel. Nem sokkal később megjelenik a tulajdonos is, Norman Bates (Anthony Perkins), aki kedélyesen és udvariasan elcseveg Marionnal, és megígéri neki, hogy készít neki vacsorát. Később együtt is esznek, és addig Marion azt is megtudja a fiúról, hogy az anyjával él, aki szellemileg szinte teljesen leépült. Annak ellenére, hogy Norman gyűlöli, amivé az anyja vált, nem adná be egy otthonba. A közös vacsora után elválnak, de azon az estén szörnyűség történik: Mariont valaki brutálisan meggyilkolja a fürdőszobájában. Norman talál rá, és úgy hiszi, az anyja műve volt, aki már nem először csinált ilyesmit. Mint mindig, Norman jó fiúhoz illően eltakarítja a nyomokat, és Marion kocsiját a közeli tóba löki, holttestével együtt, és a 40 ezer dollárral együtt. Amikor Marion eltűnése világossá válik a főnöke, a húga és Sam előtt, mindenki őt keresi. Kezdetben senki sem akarja elhinni, hogy ő vitte el a pénzt, kivéve a 40 ezer dollár tulajdonosát. Fel is bérelnek egy magánnyomozót, Milton Arbogastot (Martin Balsam), aki beszél Marion húgával, Lila Crane-nel (Vera Miles), de elmegy Kaliforniába Samhez is. Így tesz Lila is, aki szintén azt hiszi, hogy testvére a férfinél bújkál, de nem így van. Sam és Lila összefog, hogy megtalálják Mariont, de Arbogast is nyomra bukkan. Eltalál a Bates Motelbe, ahol beszél Normannal is, aki azonban azt állítja, Marion Crane elhagyta a motelt. Arbogest nem hisz neki, és értesíti Lilát és Samet. Azt mondja, vissza fog menni, hogy találkozzon Bates idős anyjával. Azonban amikor Sam és Lila másnap nem kap hírt Arbogastról, ők is a motelbe mennek. Úgy gondolják, csak Norman Bates anyja lehet a kulcs, talán ő majd elárulja, hová ment Marion. Csakhogy azt még nem tudják, hogy Norman anyja több éve halott. De akkor ki az, akivel a fiú nap mint nap társalog?

Norman Bates egyrészről szerethető figura, egy rendes fiatal férfi, aki mindent megtesz az anyjáért, pedig az sosem volt hozzá ilyen jó. De Norman tesz a kötelességét, és eltakarítja anyja után a szennyest. De hát a mama már évek óta meghalt, s így Narmannek nem maradt semmi az életében. Anyja halála annyira összetörte, hogy kénytelen volt megalkotni magában szülője énjét, és úgy beszélt, úgy öltözött, ahogy ő. Mint ahogy a film végén is elmondja a pszichiáter. Bates karakterét az író Robert Bloch teremtette meg, de nagyban mintázta azt egy valódi sorozatgyilkosról, Ed Geinről, aki a megölt idősebb nők bőrét vette magára, mintha csak az anyja volna, illetve készített belőlük különböző tárgyakat. Még az anyja szobáját is lezárta, úgy ahogy maradt a halála után. Tette ezt hasonlóan Norman Bates is a történetben.

Bloch remek regényéből Alfred Hitchcock kiválóan borzongató filmet készített (nem csak rendezője volt, de a producere is). Ebben a horrorban nincs sok véres jelenet, talán csak a híres fürdőszobai, melyben Janet Leigh-t, azaz Mariont megölik. Ahhoz képest, hogy a film 1960-ban készült, nagyon jól elkészítették ezt a jelenetet, mikor Norman és/vagy a mama hirtelen megjelenik a fürdőben, elhúzza a függönyt, a frászt hozza a nőre, néhányszor döf a késsel, a vér keveredik a vízzel, majd Marion utolsó lélegzetével a zuhanyfüggönybe kapaszkodik, és lerántja azt. Azután Norman mint Norman visszatér, és mintha mi sem történt volna, elszörnyed a történteken: "Mama, mama! Vér! Úristen, vér!" Anthony Perkins egyébként eredeti a félénk, visszahúzódó fiú szerepében, s kiváló színész, aki olyan produkciókban játszott főszerepet, mint például az 1962-es A per, a Pezsgős gyilkosságok 1967-ben, vagy a Valaki az ajtó mögött '71-ben. Utóbbiban Charles Bronson oldalán szerepelt. A színészet mellett rendezett is két filmet, '86-ban és '88-ban. Az első a Psycho 3. része volt.

A Vera Miles és Janet Leigh páros is nagyot robbant a filmben. Miles több Hitchcock, vagy hozzá kapcsolódó produkcióban feltűnt: A tévedés áldozata (1956), a The Alfred Hitchcock Hour (1962-'65) és az Alfred Hitchcock bemutatja (1985). Több népszerű sorozat mellett (Columbo, Magnum, A farm, ahol élünk) 1983-ban ismét alakíthatta Lila szerepét a Psycho 2-ben, immár Loomisként.

A másik női sztár, Janet Leigh (Kisasszonyok, A gonosz érintése, A köd) fantasztikus végzet asszonya. Rendkívüli átalakuláson megy át a szerepe a Psychóban. Marion Crane kezdetben egy olyan nő, aki kész szakítani a férfival, akit szeret, ha nem kapja meg, amit akar. Később már bármit megtenne, hogy megtartsa szeretőjét, és kap is a véletlen adta lehetőségen: elviszi a pénzt, amit a bankba kellene adnia. Terve nem tökéletes ugyan, de véghezviszi, ha már elkezdte. A kocsiúton végig azon töri a fejét, hogy mit mondanak majd az emberek róla, az eltűnéséről, a pénzről, és mintha élvezné is, hogy a végén rossz nőnek tartják majd. A Normannel történt beszélgetést követően meggondolja magát, és úgy dönt, hogy visszamegy Phoenixbe, és megpróbálja visszacsinálni a dolgokat, ha még lehet. Tehát van bátorsága azok elé állni, akiket megbántott. Leigh mindezt mesterien játssza el. A kocsiúton maga a végzet asszonya, de amikor már a rendőrrel társalog, lerí róla az idegesség és ijedtség.

A Psycho fokozza a feszültséget, ahogy azt Hitchcocknál már megszokhattuk. Amikor Arbogest felfelé halad a lépcsőn, amikor Lila bolyong a házban, mind mind az izgalom netovábbja. Mikor pedig Lila megtalálja a mama preparált holttestét, és Norman megjelenik, késsel, parókában, női ruhában, a néző számára is teljesen világossá válik, hogy a fiú anyja nem gyilkolhatott, hiszen már halott. A test egyébként szintén meglehetősen "jó állapotú". Nem azon van a hangsúly, hogy minél rondább legyen (ki is van preparálva), hanem hogy már csak egy holttest, és aki megtalálja, hirtelen megfordítja, és felkiált! A filmből nekem még az utolsó jelenet a kedvencem, Norman anyjának monológja: "[...] Pedig nem vagyok én képes semmire, csak ülök a helyemen, és nézek bele a világba, mint a kitömött madarai. [...] Had figyeljenek! Legalább látják, hogy milyen vagyok. Még ezt a legyet se ütöm agyon. Csak had lássák, és tudják meg, hogy milyen vagyok. Akkor majd elmondhatják, hogy még a légynek se tudok ártani."

John Gavin, Martin Balsam (Alfred Hitchcock bemutatja, Álom luxuskivitelben, Rettegés foka, Cape Fear - A rettegés foka) és John McIntire, mint Al Chambers seriff szereplése csak még jobbá teszi a filmet. Rajtuk kívül pedig még Patricia 'Pat' Hitchcock (Idegenek a vonaton), a rendező lánya is feltűnt egy kisebb szerepben. Végül, de nem utolsó sorban a zene is nagyszerű; Bernard Herrmann (A tévedés áldozata, Szédülés, Rettegés foka, Marnie, Megszállottság) komponálta.

Stúdió: Shamley Productions
Hossza: 109 perc
Forgatókönyv: Joseph Stefano
IMDb értékelés: 8,7

A 80-as évek egyik kultuszfilmje Az élőhalottak visszatérnek, és minden horrorrajongónak látnia kell! Én mondjuk meglehetősen későn jutottam hozzá, hogy első ízben megcsodáljam, de jobb későn, mint soha. Mondhatnánk horrorvígjátéknak, bár én nem szeretem ezt a megfogalmazást, mivel nálam teljesen más kategória, mint mondjuk a tinihorrorokat kifigurázó Horrorra akadva sorozat. Az élőhalottak éjszakája önmagában megállja a helyét, de a zombis horrorokra épít, amiket kissé komikusra fordít. Ennek ellenére vannak benne rémfilmbe illő, gyomorforgató jelenetek.

A történet egy orvosi ellátó raktárból indul, ahol Frank (James Karen) és Burt (Clu Gulager) dolgozik, s éppen most vették fel Freddy-t (Thom Mathews), akit Franknek kell betanítania a raktáros melóra. A fiú egész jól boldogul, és kíváncsi is. Így munka közben Frank történetekkel szórakoztatja, és megmutatja a nagy szenzációjukat. Azt meséli Freddy-nek, hogy egy élőhalottakról szóló film valójában itt zajlott le, és minden igaz volt, csak kicsit másképpen adták elő a moziban, mivel a rendezőt megfenyegették. A kormány tette mindezt, és a középpontban néhány titkos vegyi kísérlet állt. Frank megmutatja a döbbent Freddy-nek a hűtőházban lévő hullát is, de az alaksorban ott vannak a tartályok, melyekben holttestek nyugszanak. Véletlenségből a két kétbalkezes fickó eltöri az egyik tartályt, és a gáz, ami benne van, kiszabadul. Mindeközben néhány fiatal nem találja a helyét a nagyvilágban, és szórakozásra vágyik. Ők Freddy barátai, akik közül Tina (Beverly Randolph) randevúra készül vele. A többieknek, Chucknak (John Philbin), Casey-nek (Jewel Shepard), Spidernek (Miguel A. Núnez Jr.), Scuznak (Brian Peck) és Trashnek (Linnea Quigley) eszébe jut, hogy mindannyian menjenek el Freddy-ért az új munkahelyére, hiszen neki mindig vannak jó ötletei. Összeszedik "Befalcot" (Mark Venturini), aki morogva bár, de elviszi a kocsiján őket Freddy-hez. Csakhogy tíz óráig kinn kell várakozniuk, de addig sem unatkoznak: a szomszédos temetőben múlatják az időt. Időközben az ellátó raktárban Frank és Freddy magához tér a gáz okozta kábulatból, de még nem is sejtik, milyen nagy bajt okoztak. Felvánszorognak a pincéből, és szinte azonnal észreveszik az önmagától mozgó, félbevágott kutyát, akinek elvileg már halottnak kellene lennie, hiszen preparálva volt. Frank és Freddy nem érti mi folyik körülöttük, de azonnal jön a második furcsaság: a hűtőben lévő hulla dörömböl az ajtón. Frank, aki eddig nem akarta értesíteni főnökét, Burtöt, most meggondolja magát. Amikor Burt megérkezik, nem hisz a két férfinak, azt hiszi, csak szórakoznak vele. Aztán a saját szemével látja a mozgó holttestet, akit sehogy sem tudnak ismét ártalmatlanná tenni. Kisütnek egy tervet, hogy feldarabolják a testet, és átviszik a közeli boncterembe Burt barátjához, Erniehez (Don Calfa), akinek van egy hamvasztókemencéje, s azzal szépen majd eltüntetik a hulla nyomát, mintha nem is létezett volna. Végül Ernie bizonyos ellenszolgáltatás fejében belemegy a dologba, de arra nem számítanak, hogy az égetés okozta füst felszállva a levegőbe savas esőt okoz, mely visszahullva a földbe feléleszti a temetőben lévő holtakat. Ezzel elszabadul a pokol, és a kinn rekedt fiatalok rohannak az életükért. Két részre is szakadnak, sőt Trasht el is kapják az élőhalottak, aki aztán maga is így tér vissza. Néhányan a csapatból, köztük Tina is bejut a boncterembe Ernie-ékhez, és a lány végre viszont látja Freddy-t, csakhogy az a randi már nem fog összejönni, hiszen a fiú és Burt is belélegezték a mérgező gázt. Egyre rosszabbul vannak, és a kihívott mentő, és rendőrök sem segíthetnek, hiszen mindenkit megtámadtak az élőhalottak...

Dan O'Bannon (A nyolcadik utas: a Halál) mint a film rendezője és forgatókönyvírója nagyot alkotott, bár meg kell mondanom, amikor legelőször láttam, nem jött be a film. Szkeptikus vagyok a horrorvígjátékokkal szemben, és hát azt hittem, ez is olyan, mint az addig látottak többsége. Én azt vallom, hogy vagy legyen félelmetes, vagy vígjáték. Egy kicsi móka még elmegy, de abból is megárt a sok egy horrorban. Aztán amikor végignéztem, először meg kellett emésztenem, majd rájöttem, hogy nagyon jól lehet rajta szórakozni. Annyira kifordítja azt, amit addig a horrorokban "zombinak" hittünk, hogy az már kész. Itt például az élőhalottak gyorsabbak, ügyesebbek, tudnak beszélni, gondolkodni, és azt is megtudjuk egyiküktől, hogy fáj nekik halottnak lenni. Szegények! A kedvenc eledelük pedig az agy.

Később újranézve a filmet megkedveltem a szereplőket is, na nem a malacorrú Tinát, aki szinte csak sápitozik a filmben Freddy után. Freddy-t sem, mert szerintem béna egy zombi lett, de azt az ütődött Franket, alias James Karent (Poltergeist - Kopogó szellem, Kongó, Piranha) és a dadogó Ernie-t. A legjobban nevetni rajtuk lehet, meg persze Spiderön és "Befalcon" (aki eredetileg Suicide, csak magyarosítva lett). Utóbbit már az elején elkapja az egyik zombi, aki jól összeken az alaksorban mindent. Úgy néz ki, mintha valaki összeszarta volna a falat.

A zombikról jut eszembe, attól még hogy nem olyan profi a kinézetük, tetszettek, és pont ez a lényeg. Olyan bénán néz ki mindegyik, mint valami csontvázak, vagy öreg fószerek. Az mondjuk, hogy még beszélni is tudnak, és CB-t használni, már túlzásnak tartottam, de itt meg lehet engedni ilyet, mivel nem komoly a dolog. Végül nem is tudom, minek nevezzem ezt a filmet: horrornak, vígjátéknak, horrorkomédiának? Mindegy, de akkor is kötelező darab!

A zenéről is had ejtsek pár szót. Matt Clifford neve nem szerepel sok produkciónál, de nem is ez a lényeg, hanem a The Jet Black Berries, az SSQ, a 45 Grave, a TSOL, a The Cramps és Roky Erickson, akik remek zenéket készítettek.

Stúdió: Hemdale Film, Fox Films Ltd., Cinema 84
Hossza: 91 perc
IMDb értékelés: 7,2