Hitchcock klasszikusa a '60-as évek elejéről, Robert Bloch regénye alapján. Igazi fekete-fehér régiség, mely kiállta az idők próbáját. Lássuk Norman Bates és anyja történetét...
Marion Crane (Janet Leigh) szép, fiatal nő, aki nem egy kis irodában akarja leélni életét. Titkos viszonya van egy Sam Loomis (John Gavin) nevű férfivel, akivel nem házasodhatnak össze, mivel a férfinak van egy ex-felesége, akinek tartásdíjat fizet. Egyikük sem akarja tönkretenni a másik életét, így inkább motelszobákban találkoznak. De mostanra mindketten megelégelték ezt az életet. Miután Marion visszamegy a munkahelyére az esedékes légyott után, fontos feladatot kap: el kell vinnie egy ellenszenves pénzeszsák pénzét a bankba, aki tőlük vett házat. Marion elteszi a 40 ezer dollárt, és elkéretőzik a főnökétől a nap hátralévő felére, mondván fáj a feje. Csakhogy a nő azonnal hazamegy, s nem a bankba. Összecsomagol, a 40 ezer dollárt is elteszi, és kocsival útnak indul Samhez, Phoenixből Kaliforniába. A bonyodalmak már ott kezdődnek, hogy az egyik zöld lámpánál Mariont pont a főnöke veszi észre, azután a hosszú út egy részén Marion megpihen a kocsijában, és másnap reggel éppen egy rendőr ébreszti fel. A nő kissé furcsán viselkedik, de a forgalmiját rendben találja, így kénytelen elengedni, de követi a városba. Marion itt kocsit vált, de később eszébe jut, hogy a kereskedő és a rendőr figyelmét is túlságosan felkeltette a gyors kocsicserével. Ennek ellenére már tudja, nincs visszaút. Amikor zuhogni kezd, kénytelen megállni egy útszéli motelnél, melynek neve Bates Motel. Nem sokkal később megjelenik a tulajdonos is, Norman Bates (Anthony Perkins), aki kedélyesen és udvariasan elcseveg Marionnal, és megígéri neki, hogy készít neki vacsorát. Később együtt is esznek, és addig Marion azt is megtudja a fiúról, hogy az anyjával él, aki szellemileg szinte teljesen leépült. Annak ellenére, hogy Norman gyűlöli, amivé az anyja vált, nem adná be egy otthonba. A közös vacsora után elválnak, de azon az estén szörnyűség történik: Mariont valaki brutálisan meggyilkolja a fürdőszobájában. Norman talál rá, és úgy hiszi, az anyja műve volt, aki már nem először csinált ilyesmit. Mint mindig, Norman jó fiúhoz illően eltakarítja a nyomokat, és Marion kocsiját a közeli tóba löki, holttestével együtt, és a 40 ezer dollárral együtt. Amikor Marion eltűnése világossá válik a főnöke, a húga és Sam előtt, mindenki őt keresi. Kezdetben senki sem akarja elhinni, hogy ő vitte el a pénzt, kivéve a 40 ezer dollár tulajdonosát. Fel is bérelnek egy magánnyomozót, Milton Arbogastot (Martin Balsam), aki beszél Marion húgával, Lila Crane-nel (Vera Miles), de elmegy Kaliforniába Samhez is. Így tesz Lila is, aki szintén azt hiszi, hogy testvére a férfinél bújkál, de nem így van. Sam és Lila összefog, hogy megtalálják Mariont, de Arbogast is nyomra bukkan. Eltalál a Bates Motelbe, ahol beszél Normannal is, aki azonban azt állítja, Marion Crane elhagyta a motelt. Arbogest nem hisz neki, és értesíti Lilát és Samet. Azt mondja, vissza fog menni, hogy találkozzon Bates idős anyjával. Azonban amikor Sam és Lila másnap nem kap hírt Arbogastról, ők is a motelbe mennek. Úgy gondolják, csak Norman Bates anyja lehet a kulcs, talán ő majd elárulja, hová ment Marion. Csakhogy azt még nem tudják, hogy Norman anyja több éve halott. De akkor ki az, akivel a fiú nap mint nap társalog?
Norman Bates egyrészről szerethető figura, egy rendes fiatal férfi, aki mindent megtesz az anyjáért, pedig az sosem volt hozzá ilyen jó. De Norman tesz a kötelességét, és eltakarítja anyja után a szennyest. De hát a mama már évek óta meghalt, s így Narmannek nem maradt semmi az életében. Anyja halála annyira összetörte, hogy kénytelen volt megalkotni magában szülője énjét, és úgy beszélt, úgy öltözött, ahogy ő. Mint ahogy a film végén is elmondja a pszichiáter. Bates karakterét az író Robert Bloch teremtette meg, de nagyban mintázta azt egy valódi sorozatgyilkosról, Ed Geinről, aki a megölt idősebb nők bőrét vette magára, mintha csak az anyja volna, illetve készített belőlük különböző tárgyakat. Még az anyja szobáját is lezárta, úgy ahogy maradt a halála után. Tette ezt hasonlóan Norman Bates is a történetben.
Bloch remek regényéből Alfred Hitchcock kiválóan borzongató filmet készített (nem csak rendezője volt, de a producere is). Ebben a horrorban nincs sok véres jelenet, talán csak a híres fürdőszobai, melyben Janet Leigh-t, azaz Mariont megölik. Ahhoz képest, hogy a film 1960-ban készült, nagyon jól elkészítették ezt a jelenetet, mikor Norman és/vagy a mama hirtelen megjelenik a fürdőben, elhúzza a függönyt, a frászt hozza a nőre, néhányszor döf a késsel, a vér keveredik a vízzel, majd Marion utolsó lélegzetével a zuhanyfüggönybe kapaszkodik, és lerántja azt. Azután Norman mint Norman visszatér, és mintha mi sem történt volna, elszörnyed a történteken: "Mama, mama! Vér! Úristen, vér!" Anthony Perkins egyébként eredeti a félénk, visszahúzódó fiú szerepében, s kiváló színész, aki olyan produkciókban játszott főszerepet, mint például az 1962-es A per, a Pezsgős gyilkosságok 1967-ben, vagy a Valaki az ajtó mögött '71-ben. Utóbbiban Charles Bronson oldalán szerepelt. A színészet mellett rendezett is két filmet, '86-ban és '88-ban. Az első a Psycho 3. része volt.
A Vera Miles és Janet Leigh páros is nagyot robbant a filmben. Miles több Hitchcock, vagy hozzá kapcsolódó produkcióban feltűnt: A tévedés áldozata (1956), a The Alfred Hitchcock Hour (1962-'65) és az Alfred Hitchcock bemutatja (1985). Több népszerű sorozat mellett (Columbo, Magnum, A farm, ahol élünk) 1983-ban ismét alakíthatta Lila szerepét a Psycho 2-ben, immár Loomisként.
A másik női sztár, Janet Leigh (Kisasszonyok, A gonosz érintése, A köd) fantasztikus végzet asszonya. Rendkívüli átalakuláson megy át a szerepe a Psychóban. Marion Crane kezdetben egy olyan nő, aki kész szakítani a férfival, akit szeret, ha nem kapja meg, amit akar. Később már bármit megtenne, hogy megtartsa szeretőjét, és kap is a véletlen adta lehetőségen: elviszi a pénzt, amit a bankba kellene adnia. Terve nem tökéletes ugyan, de véghezviszi, ha már elkezdte. A kocsiúton végig azon töri a fejét, hogy mit mondanak majd az emberek róla, az eltűnéséről, a pénzről, és mintha élvezné is, hogy a végén rossz nőnek tartják majd. A Normannel történt beszélgetést követően meggondolja magát, és úgy dönt, hogy visszamegy Phoenixbe, és megpróbálja visszacsinálni a dolgokat, ha még lehet. Tehát van bátorsága azok elé állni, akiket megbántott. Leigh mindezt mesterien játssza el. A kocsiúton maga a végzet asszonya, de amikor már a rendőrrel társalog, lerí róla az idegesség és ijedtség.
A Psycho fokozza a feszültséget, ahogy azt Hitchcocknál már megszokhattuk. Amikor Arbogest felfelé halad a lépcsőn, amikor Lila bolyong a házban, mind mind az izgalom netovábbja. Mikor pedig Lila megtalálja a mama preparált holttestét, és Norman megjelenik, késsel, parókában, női ruhában, a néző számára is teljesen világossá válik, hogy a fiú anyja nem gyilkolhatott, hiszen már halott. A test egyébként szintén meglehetősen "jó állapotú". Nem azon van a hangsúly, hogy minél rondább legyen (ki is van preparálva), hanem hogy már csak egy holttest, és aki megtalálja, hirtelen megfordítja, és felkiált! A filmből nekem még az utolsó jelenet a kedvencem, Norman anyjának monológja: "[...] Pedig nem vagyok én képes semmire, csak ülök a helyemen, és nézek bele a világba, mint a kitömött madarai. [...] Had figyeljenek! Legalább látják, hogy milyen vagyok. Még ezt a legyet se ütöm agyon. Csak had lássák, és tudják meg, hogy milyen vagyok. Akkor majd elmondhatják, hogy még a légynek se tudok ártani."
John Gavin, Martin Balsam (Alfred Hitchcock bemutatja, Álom luxuskivitelben, Rettegés foka, Cape Fear - A rettegés foka) és John McIntire, mint Al Chambers seriff szereplése csak még jobbá teszi a filmet. Rajtuk kívül pedig még Patricia 'Pat' Hitchcock (Idegenek a vonaton), a rendező lánya is feltűnt egy kisebb szerepben. Végül, de nem utolsó sorban a zene is nagyszerű; Bernard Herrmann (A tévedés áldozata, Szédülés, Rettegés foka, Marnie, Megszállottság) komponálta.
Stúdió: Shamley Productions
Hossza: 109 perc
Forgatókönyv: Joseph Stefano
IMDb értékelés: 8,7
