Shooter, filmvadász blog

Az Alan Shapiro által rendezett és írt Szerencsétlen baleset mindig is az egyik kedvenc thrillerem volt. A filmben van izgalom, feszültség; gyerekkorom egyik többször játszott filmje volt, s már az első alkalommal megtetszett. Nem mondanám, hogy ha ma készülne egy hasonló, ennyire díjaznám, de számomra klasszikus és eredeti történet.

SPOILER
Az újságíró Nick Eliot (Cary Elwes) új a városban; egy nagy hírű lapnál kapott állást. Ehhez kell egy új lakhely, és amikor meglát egy kiadó táblát, azonnal lecsap rá. A Forrester család adja ki a házuktól különálló kis épületet, amit Nick ki is vesz. Itt találkozik Liv (Gwynyth Walsh) és Cliff (Kurtwood Smith) Forrester 14 éves lányával, Adriennenel (Alicia Silverstone), aki láthatóan érettebb a koránál, s nagyobb okos. Az ő barátnője Cheyenne (Amber Benson), aki szintén megismerkedik az új lakóval. Dariennek megtetszik a férfi, bár dupla annyi idős, mint ő. Nick kezdetben észre sem veszi, hogy a lány vonzódása nem ártatlan; azt hiszi, csak barátkozni akar, mert unatkozik. Viszont miután elhívja az anyja által rendezett partira, s elhívja autózni, aztán megcsókolja, Nick visszakozik. Rájön, hogy a lány rajongása csöppet sem ártatlan, de ekkor még megpróbálja elfelejtetni vele a dolgot, és ő is ki akarja törölni a csók emlékét. Hiszen ha tovább megy, börtönbe is kerülhet, mivel Darien még kiskorú. Az eltökélt lányt azonban ez nem állíthatja meg, s továbbra is a férfi nyakára jár. Azt hiszi, ha szívességeket tesz neki, könnyebben beadja a derekát, de Nick inkább nem is foglalkozik vele. Dariennél akkor szakad el a cérna, amikor meglátja Nickket és kolléganőjét, a fotós Amy-t (Jennifer Rubin), amint tökéletes összhangban vannak egymással. Még csak barátok, de Darien meg is tesz mindent, hogy azok maradjanak. Folyton sértő megjegyzéseket tesz a nőre, és célozgat rá, hogy ő meg Nick együtt járnak ide-oda. Mivel Nick nem hajlandó a lánnyal foglalkozni, Darien még odáig is elmegy, hogy megkarcolja a férfi új kocsiját, aztán a szülei szemébe hazudik, amikor azt állítja, nem ő tette. Sőt, a barátnőjét, Cheyenne-t is bántja, amikor rájön, hogy az figyelmeztetni akarta Nickket. Cheyenne és Darien egy lovardába járnak edzeni, és egy alkalommal a lány leesik a lováról, s eltöri a karját. Darien ezt még csak figyelmeztetésnek szánta. Akkor azonban, mikor megtudja, hogy Amy és Nick együtt töltötte az éjszakát, égtelen haragra gerjed, és Amy ellen is merényletet követ el. Sikerrel is jár, de a nő nem hal meg, kórházba kerül. Darien megpróbálja megvigasztalni Nicket, amikor az megtudja a hírt, de a férfi nem kér belőle. Darien még a munkájában is szabotálja, s Nick ezután már telefonon sem akar vele beszélni, sőt a zárakat is kicseréli a házon, mivel Darien oda is betört. A lány kész mindenre, hogy elérje a célját, s miután Nick nem jelenik meg az egyik fontos díjugrató versenyén, elrohan arra az összejövetelre, ahol a férfi éppen jelen van. Mindenki szeme láttára kényelmetlen helyzetbe hozza Nickket, s mivel hallják, hogyan sikoltozik Darien, könnyebben hiszik el, hogy a férfi megerőszakolta őt. Másnap ugyanis Nick arra ér haza, hogy a rendőrség várja, Darien apja pedig rátámad. A fifikás lány elintézte valahogyan, hogy úgy nézzen ki, mintha bántalmazták volna. Nick nemsokára óvadékkal kikerül a börtönből, és kész elhagyni Forresterék kis házát. Akkor este, amikor el kell mennie elvileg a családnak nem kellene otthon lennie. De Nick zongoraszót hall a másik házból (Darien kiválóan játszik), s úgy érzi, kénytelen átmenni, mivel fél, hogy Darien Cheyenne-t is elkapta. A lány nemrég járt nála, hogy Darienről beszéljenek, így okkal gondolhatja, hogy a lány elkapta...

A Szerencsétlen baleset története azért lenyűgöző, mert egy mindössze 14 éves gyereklányról szól, aki örülten viselkedik, s mint megtudjuk, nem is ez volt az első eset: már gyilkolt egyszer. Még Cheyenne is fél tőle, mert ismeri a titkait, de azért megpróbál segíteni Nicknek. Alicia Silverstone nagyszerűen játssza Darien szerepét, aki nemcsak szép, de okos is, a korához képest sokkal eszesebb, s sok mindent tud például a darazsakról. Nick barátnőjét, Amy-t is darazsak támadják meg egy sötétkamrában. Ez az egyik legizgalmasabb jelenet, mikor először csak egy rovar jelenik meg a kamrában, s Amy még csak azt sem tudja, mi is volt, csupán arrébb söpri. Akkor van a gond, amikor már nem egy, hanem húsz-harminc darázs zümmög körülötte. Én is utálom ezeket a rovarokat, úgyhogy át tudom érezni a jelenetet.

Nekem a főszereplő, a Nickket alakító Cary Elwes nem szimpatikus, mint színész, de például láthattuk még a Drakulában (pont a Szerencsétlen baleset előtt). Feltűnt még a Twisterben, a Hanta boy-ban, A gyűjtőben, a Fűrészben, az Anya, lánya, unokájában és az Ábécé-gyilkosban. Megjegyzem, egyikben sem volt valami szimpatikus. Sőt, arra kifejezetten emlékszem, hogy az Anya, lánya, unokája című filmben negatív szerepe volt, se utálatos is. Bár az tény, hogy elég sokféle szerepet eljátszott már.

Alicia Silverstonnak ez az első filmje volt, mivel előtte '92-ben egy sorozatban tűnt fel. Ahhoz képest, hogy előtte nem játszott filmszerepet, nagyon jó alakított. Később olyan tv-filmek sztárja lett, mint a Rejtekhely, a Spinédzserek, A bébiszitter, a Halálos tévedés, sőt ő volt a Batman és Robin denevérlánya.

Jennifer Rubin több sorozatban és B kategóriás tv-filmben játszott, de ami esetleg érdekes lehet, hogy pályafutását a Rémálom az Elm utcában 3. Taryn-jaként kezdte. Aki látta a filmet, biztos emlékszik, hogy ő volt az álomvilág "gyönyörű és rossz" áldozata, akit Freddy megkísértett a drogokkal. És tényleg, most, hogy tudom, már felismerem a hasonlóságot, de előtte eszembe nem jutott, hogy a két karaktert ugyanaz játszotta.

Kurtwood Smith jó színész, például ő volt az egyik rosszfiú a Robotzsaruban, szerepelt a Rambo 3-ban, az Oscarban, és több sikersorozatban is. A Robotzsaruban ő volt azt hiszem a kisfőnök, aki megölte a többiekkel együtt Murphy-t.

Alicia Silverstonehoz hasonlóan Amber Bensonnak is a Szerencsétlen baleset volt az első szerepe.

A film végén az izgalom a tetőfokára hág, Nick bemegy a házba, és Darient keresi. A lány szobájába érve újabb kegyhelyet talál, gyertyák mindenütt. Aztán megjelenik Derien, kezében ott egy hosszú cső, és amikor a férfi rosszat szól, suhint egyet kettőt. Van ám erő benne, de az tuti, hogy egy valódi 14 éves lány nem tudna ilyeneket csinálni (legalábbis merem remélni).

Stúdió: Morgan Creek Productions
Hossza: 89 perc
Zene: Graeme Revell
IMDb értékelés: 5,3

George A. Romero (Holtak hajnala, Creepshow, A holtak napja, Halálos árnyék, Holtak földje, Holtak naplója) zombis mesterművének első, '68-as változata. Klasszikus fekete-fehér horror, melynek megnézésével az ember felelevenítheti a kezdeteket...

Barbra (Judith O'Dea) és testvére, Johnny (Russell Streiner) az apjuk sírjához látogatnak el a kisvárosi temetőbe. Johnny-nak nem tetszik, hogy annyit utaztak azért a néhány percért, hogy lerakjanak egy koszorút. Sürgeti is Barbrát, hogy induljanak már, és közben azon szórakozik, hogy a lány mennyire fél. Meglátnak egy közeledő férfit, aki a sírok között botorkál. Miközben Johnny még mindig Barbrán szórakozik, a férfi közelebb ér, és amikor a lány elmegy mellette, az rátámad. Johnny azonnal a segítségére siet, de elesik, és beveri a fejét. Barbra kénytelen elmenekülni, mivel a titokzatos férfi üldözni kezdi. Eljut egy házhoz, ahová bemenekül, de ott senkit sem talál, csak az emeleten egy holttestet. Nem sokkal később megjelenik egy férfi, Ben (Duane Jones), aki szintén menekül valami elől. Bezárja az ajtókat, és ezután azon fáradozik, hogy minden be- és kijáratot eltorlaszoljon. Eközben Barbra sokkos állapotban hallgatja, amint Ben elmeséli, hogyan került ide. Barbra is mesélni kezd, amint jobban lesz, de egy dologban közösek az átélt szörnyűségek: emberek támadtak rájuk, s a rádió szerint, amit a házban találnak, az ország több területén tömeges gyilkossági hullám söpör végig. Miközben Ben a ház ablakain, és az ajtókon dolgozik, Barbara ájultan fekszik, pár új vendég érkezik a pincéből: Tom (Keith Wayne) és Harry (Karl Harman), akik korábban rejtőztek el oda. Barbrát megrémítik, de Tom elmagyarázza, mit csinálnak ott valójában. De nincsenek egyedül; velük van még Judy (Judith Ridley) és Helen (Marilyn Eastman), illetve Harry és Helen Cooper lánya, Karen (Kyra Schon), aki ráadásul beteg. Mind a hatan bennragadnak a házban, s arról vitatkoznak, lenn maradjanak-e a pincében, vagy inkább fent legyenek a házban. Egymásnak feszülnek az indulatok a bezárt emberek között, s közben kinn egyre több élőhalott gyűlik össze: mert hogy azok, élőhalottak, akik kikeltek sírjukból, mint később kiderül a bezártak számára is, radioaktív sugárzás következtében. S akit megharapnak, az maga is azzá válik...

A film indulása mindig is az egyik kedvencem volt. Azt várom, mikor kezdi Johnny, hogy "They're coming for you, Barbra!" A válasz meg: "Stop it!" Amikor meg a furcsán bandukoló pasi odaér, rájuk veti magát. Az nekem most meglepetés volt, hogy itt már ez az első zombi, mert aki látta az 1990-es változatot, abban az első férfi csak egy öreg, ijedt fószer volt. És tudom, hogy nem kéne összehasonlítani a kettőt, de miközben néztem, akaratlanul is eszembe jutottak olyan dolgok, amik az újban máshogy voltak. De jelenleg maradjunk a '68-as változatnál.

Szóval miután az első zombi - aki úgy nézett ki, mint Frankenstein - megtámadj Barbráékat, elkezdődik az izgalom, a nő egyedül van, bezárkózik az autójukba, de az sem nyújt sokáig menedéket, így tovább szalad. A négy fal közé érve sokkot kap, amelyből aligha jön ki, csak a film végére. A zombik meg el is viszik Johnny bátyóval az élen. Barbra szerepét Judith O'Dea alakította, akinek ez volt az első szerepe, de jól játszotta a kissé idegbajos lány szerepét, aki Harry szavaival élve "megbolondult" testvére elvesztése miatt. Az ügyeletes kellemetlenkedőt, Harry-t egyébként egy Karl Hardman nevű férfi játszotta, aki ezen filmen kívül még '96-ban feltűnt a Santa Claws című "karácsonyi" horrorban, s a színészet mellett (csak ebben a két produkcióban szerepelt) producere volt Az élőhalottak éjszakájának, de benne volt a keze a sminkelésben, az elektronikus effektekben és a fotózásban is.

A Bent megformáló Duane Jones nagy hatást gyakorolt a filmben, és bár később ő sem tűnt fel sok produkcióban, mint színész, azért kiváló volt a hős harcos szerepében, amit nem is ő kért magának, de magára kellett vállalnia ezt a szerepet, hiszen társa akkor még egy rémült, sokkban lévő fiatal nő volt.

Marilyn Eastman szintén feltűnt a Santa Claws című filmben, és nekem nagyon szimpatikus volt az itteni karaktere. Olyan jóságos "anya" típus volt, aki szeretett volna segíteni Barbrának, ha hagyják. A férje viszont visszafogta ettől. Az viszont az egyik legvéresebb jelenet volt, mikor a kislánya már zombivá válva leszúrja, nem is egyszer. Sőt, szinte csak ez a véres jelenet volt a filmben, de nagyon hatásos.

A hatásos jelenetekről szólva jó volt a robbanás, viszont sose értem, hogy lehet valaki olyan óvatlan a tűzzel, meg a benzinnel. Bár lehet, hogy ha az embernek még arra is kell figyelnie, hogy ne kapják el az élőhalottak, akkor megtörténhet a baleset. A zombik is bejöttek, bár azt mondhatnánk rájuk, bénák, kezdetlegesek, de hát ez még csak 1968 volt. Akkor pedig ezek a figurák még nagyon is újnak számítottak. Olyanok, mint egy csapat huligán, akik csak lassan tudnak vánszorogni, és párizsi lóg az arcukról, és nagy cupákot zabálnak. (Nem volt semmi egyébként, ahogy a meggyulladt kocsihoz járulnak, mint valami ételautomatához, és ha megkapták az adagjukat, akkor odébb állnak.) A máj, meg a belek sem élethűek, de ez nem baj. A hangjuk viszont jó kis zombinyögés volt, bár amikor már többen voltak, érdekes egyveleget alkotott a hangzás.

A film vége meglepő és morbid, hiszen miután csak Ben marad életben, az ostoba seriff és az emberei lelövik őt is, mint egy kutyát (vagy ebben az esetben egy zombit). A '90-es változatban, ha meg szabad említenem, ezt egy kicsit átvariálták, de erről bővebben majd akkor, ha ott tartunk.

Stúdió: Image Ten, Laurel Group, Market Square Productions
Hossza: 96 perc
Forgatókönyv: John A. Russo, George A. Romero
IMDb értékelés: 8

Ha már a babáknál és bábuknál tartunk, akkor itt a következő gyöngyszem ebből a kategóriából. Ez azonban sokkal jobb, mint a Pinokkió bosszúja. Chucky-val, és a klasszikus hazudós hosszú orrúval ellentétben ebben a filmben kisebb méretű babák - többségében porcelán - szerepelnek, de annál nagyobb harci kedvvel.

Judy Bower (Carrie Lorraine) az apjával, Daviddel (Ian Patrick Williams) és annak új feleségével, Rosemary-vel (Carolyn Purdy-Gordon) autóval szelik át az utakat. Judy szülei elváltak, és most éppen az apjával van. Davidnek azonban púp a hátán a gyerekfelvigyázás, s még inkább az a kényes Rosemary-nek. A már eddig is mérges felnőttek még dühösebbek lesznek, amikor kitör a vihar, és a kocsijuk kereke beragad a sárba. David Rosemary-t hibáztatja, mivel ő vezetett, a nő szerint viszont mindenért David a felelős. A kis Judy pedig ott áll kettejük között, és rájuk van utalva. Kénytelenek kiszállni a kocsiból, és útnak indulni, hátha találnak segítséget. Judy azonban fél a sötétben, és mivel nagyon élénk a képzelete, több mindent el tud képzelni, ami rájuk támadhatna. Mivel folyton lemarad, az apja fogja a kedvenc mackóját, Teddy-t, és bedobja a bokrok közé. Judy kénytelen otthagyni. Nem is kell olyan sokáig menniük, mivel találnak egy nagy kastély szerű ódon házat, ahová a pincén keresztül sikerül is bejutniuk. De nincs sok idejük megmelegedni, amikor valaki hirtelen feloltja a lámpát, és fegyvert fog rájuk. A ház tulajdonosa Gabriel Hartwicke (Guy Rolfe) és felesége, Hilary Hartwicke (Hilary Mason). Meglepődnek a betolakodókon, de aztán meglátják a kislányt, és leteszik a fegyvert. Rögtön szívélyesebbek lesznek a család iránt, akik az otthonukba érkeztek menedékért. Körbe is vezetik őket, és adnak nekik enni. Közben mesélnek Judy-nak arról, mivel foglalkoznak az épültben: ők babakészítők. Judy-t elbűvölik a csodás játékok, amiket készítenek, s az "elveszett" Teddy helyett ideiglenesen kap egy másik játékot, egy Mr. Punch babát. Míg vacsoráznak és beszélgetnek, érkezik néhány új vendég: az udvarias és gyermeklelkű Ralph Morris (Stephen Lee) két fiatal lánnyal, akik stoppoltak az úton (David és Rosamary kocsiját is megpróbálták megállítani, de azok továbbhajtottak); a két korabeli rockstílust képviselő lány Isabel (Bunty Bailey) és Enid (Cassie Stuart). A Hartwicke házaspár őket is szeretettel fogadja, és körbevezetik őket a házban, s megmutatják mindenkinek a saját szobáját. Miután mindenki elhelyezkedett, a kis Judy mégis kimegy a folyosókra, és magával viszi Mr. Punchot is. Eközben a két lány azt tervezik, hogy kirabolják a kissé hiszékeny Ralphot, de aztán más ötletük támad. Legalábbis Isabelnek, aki el akarja lopni a házban lévő értékes antik tárgyakat. Enid inkább nem akar belekeveredni, így ő lesz a figyelő. Isabel kilopakodik a folyosókra, de nem tud semmit sem ellopni, mert megállítja őt néhány mozgó játékbaba. Judy is arra sétál, és meglátja, ahogy a babák elhúzzák a lány véres testét. Azonnal szalad az apjához, de ő nem hisznek neki, ahogy Rosemary sem. Judy bemegy Ralph szobájába, akivel azonnal megkedvelték egymást, és a segítségét kéri. Kezdetbe ő sem hisz neki, de amikor meglátja, hogy a lány papucsán vér van, kikel az ágyból, hogy megnézze, mi folyik odakint. A folyosón azonban már csak a vöröslő nyomokat látják, és Ralphot még valami meg is harapja. A tetejébe Ralp összefut Gabriellel, aki elmondja, hogy véletlenül kiöntött egy kis vörös festéket. Ralph egy kicsit mérges lesz a kis Judy-ra, és ő is csak az élénk képzeletének tudja be a dolgot, de nem sokáig, mert a házban furcsa dolgok zajlanak. A vendégek sorra kezdenek eltűnni, és ezért a kis babák a felelősek. Hamarosan Judy és Ralp is szembetalálja magukat a játékok hadával, de vajon őket is bántják a babák? Hiszen Hartwickék megmondták, hogy a játékoknak lelke van, ők nem felejtenek. Judy pedig egy játékokat szerető, néha álomvilágban élő ártatlan kislány; Ralph ugyan már felnőtt, de lelke gyermeki, és bár tagadja, hisz a varázslatos dolgokban.

Szórakoztató történet, melynek az lenne a tanulsága, hogy ha felnövünk, elfelejtjük, hogy valaha is voltunk gyerekek, és már nem álmodozunk, ami néha azért kell. Ez, kombinálva a horrorral, amit a babák okoznak azoknak, akik nem tisztelik őket. Legyen az akár gyerek, vagy felnőtt, aki nem bánik megfelelően a játékokkal, azt megbüntetik. A filmben elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami nem stimmel a házzal és a két öreggel, de fokozatosan adagolja a lényeget: először csak felvillanó árnyakat, fénylő szemetet látunk, aztán halljuk a babák hangját, de ez lehet Judy képzelete is. Végül már mutatják a bosszús játékbabákat is, akik sorra leszámolnak a vendégekkel.

A gyilkos játékok ábrázolása tényleg félelmetes, legalábbis egy gyerek nem aludna ilyen hegyes fogakkal rendelkező babákkal. Azt hiszen, nem véletlenül idegenkedem a porcelánbabáktól, meg hasonlóktól... A mozgásuk szakaszosnak tűnik, de ettől eltekintve egész "jól néznek ki", amikor többen rámásznak aktuális áldozatukra. És meg kell hogy mondjam, változatosak, tudják mire kell használni a kis szerszámaikat, főleg amikor Rosemary Bowerre támadtak. Az nem volt semmi jelenet, hiszen a babák ugye sokkal kisebbek, mint az emberek, és attól, hogy többen vannak, lassan terítették le a nőt...

Másik kedvenc jelenet, amikor Enid meg akarja keresni a barátnőjét, de mi már tudjuk, hogy azt elkapták a babák. És láttuk is korábban, hogy ott van megkötözve a padláson, csak Judy és Ralph a sötétben nem vették észre. Enid viszont megtalálja, de annak már a szeme sem áll jól...

Dicséret egyébként a film plakátjának, a saját szemét fogó babáért. Pont ez van most kinn a képernyőmön is.

A jelenetek tehát kellően véresek, de nem túlságosan. A befejezésben ott van a csattanó: Judy ugyan elvesztette az apját, de legközelebb eljöhet látogatóba a Hartwick házba, és láthatja az új Mr. Punchot (aki egy tradicionális és híres figura az angol történelemben, s párja Judy), aki szinte megszólalásig hasonlít a papára...

Azért azt meg kell jegyeznem, hogy bár nagyon jó színészek alakították a két öreget, de a túlzott szívélyességük az agyamra ment. Ennek ellenére Guy Rolfe (Ivanhoe, Az ábécé gyilkosságok, Vérvonal, Gyilkos bábok 3-5., 7.) és Hilary Mason (A láthatatlan kéz, Megkísértve) tényleg rémisztően játszották a két titokzatos babakészítőt. Még varázserejük is volt, ahogy David Bowert összekicsinyítették a vizenyős kék szemükkel. Ahogy tették a többiekkel, csak azt már nem mutatták. A végén jó volt a gyűjteményük új darabjainak csoportképe.

Carrie Lorraine aranyos kislány volt, bár néha azt hittem, kisfiú. Néhány képen tényleg úgy néz ki. Egyébként nem sok filmben játszott, s a Babák volt a legutolsó. Még feltűnt az ALF-ban és a Kopogó szellem 2. részében, de ott csak kis szerepe volt (Kane, a fekete kalapos szektavezér egyik híve). Bunty Bailey szintén kevés produkcióban játszott, de modellként és táncosként kezdte karrierjét. Feltűnt két A-ha klipben is. A Ralphot alakító Stephen Lee rengeteg sorozatban kapott szerepet, de olyan filmekben is láthattuk, mint a Robotzsaru 2., a Vérszomjas szörnyecskék 3., a Nincs alku. A Babákban lévő karaktere a leghumorosabb az összes közül, sokat lehet rajta nevetni.

A készítőkről még egy sort sem írtam. A filmet egy Stuart Gordon nevű férfi rendezte, akinek a neve olyan produkciókhoz fűződik, mint a Reanimátor, a Tágra nyílt elme, a Daughter of Darkness vagy a Dagon. Rendezőként, de íróként is jeleskedik. Például ő írta a Drágám, a kölykök összementek történetét, de a Reanimátor forgatókönyvét is, s a neve szintén ott szerepel a Dr. Halál stáblistáján. Ezek mellett pedig producer és színész is.

A Babák alaptörténetét Ed Naha (Troll, Drágám, a kölykök összementek) készítette, s a producerek között szerepel Brian Yuzna (Reanimátor, Tágra nyílt elme, Az élőhalottak visszatérnek 3., Darkness - A rettegés háza, Reanimátor - A visszatérés, Holtak tava) neve is.

Stúdió: Empire Pictures, Taryn Productions Inc.
Hossza: 77 perc
Zene: Fuzzbee Morse
IMDb értékelés: 6,2