Shooter, filmvadász blog

Kissé zavaros történet egy olyan Pinokkióról, aki nem akart jó kisfiú lenni. Chucky koppintásának tűnő thriller, Kevin Tenney (Démoni játék, Démonok éjszakája, Peacemaker, Veszélyeztetett faj) rendezésében, aki a történet írója is volt egyben. Nem volnék biztos a film értékelésében, mert egyrészről egyedi lenne, de másrészről meg egy teljes összevisszaság. A jelenetekkel együtt pedig nálam nem éri el a horror szintet, s nem is ad semmi pluszt. Azért lássuk a történetet:

SPOILER
Jennifer Garrick (Rosalind Allen) ügyvédnő védi a sorozatgyilkosnak kikiáltott Vincent Gottót (Lewis Van Bergen), akit a fia megöléséért ítéltek el. Mikor már csak kevés idő van a férfi kivégzéséig, Jennifer eléri a bírónőnél, hogy vizsgálja felül az ítéletet. A védőügyvéd megkapja a tárgyaláson használt bizonyítékokat, képeket, köztük egy különös játékbabát, egy Pinokkiót is. A baba Gotto fiáé volt, s ő készítette neki. El akarta temetni vele együtt, mikor elkapta a rendőrség. Jennifernek is van egy gyermeke, Zoe (Brittany Alyse Smith), aki nehéz időket él át, mivel a szülei elváltak, és úgy érzi, apja elhanyagolja, dühét pedig az anyján vezeti le. Jennifernek is sok gondja van a munkájában, főleg miután Vincent Gotto fellebbezését elutasítják, s ki is végzik. Azon az estén, amikor kislánya születésnapi partija van, nem lesz meg a baba, amit Zoe szeretett volna, de Jennifer azt veszi észre, hogy a Pinokkió baba bekerült a házba. A barátja, David (Todd Allen) vette ki a nő kocsijából a többi partikellékkel együtt. Jennifer azt hisz, hogy a főnöke, Barry (Ron Canada) tette bele, viccből. Ugyan kicsit zavarja, hogy pont Gotto fiának babájával játszik a kislánya, de neki nagyon megtetszik, így nála hagyja, de csak egy időre, amíg a valódi baba meg nem érkezik. Csakhogy amikor eljön ez a nap, Zoe nem akarja visszaadni Pinokkiót, és Jennifer az új babát is összetörve találja. Azt hiszi, Zoe tette, de itt még nincs vége a bajoknak: Zoe egy osztálytársát baleset éri, de Zoe azt állítja nem ő tehet róla, hanem Pinokkió. Hamarosan több rejtélyes baleset is történik, ami felkelti Zoe pszichiáterének, Dr. Edwardsnak (Aaron Lustig) a figyelmét. Jennifernek el kell gondolkoznia arról, hogy tehet-e mindezekről a balesetekről maga a lánya, vagy valami erő megszállta volna? Lehet, hogy mindez Vincent Gottóhoz vezet vissza?

A történet jól indul. Egy esős éjszakán az erdőben egy ballonkabátos alak testeket ás el. Az egyik biztosan egy gyerek, akit meg is simogat, és megpuszilja. Azt lehetne gondolni, valami pedofil temeti el áldozatait. Egy járőr jön, és lefüleli. A pasit sorozatgyilkosnak bélyegzik, pedig a tárgyaláson "csak" a fia meggyilkolása miatt ítélik el. Neve összefügg több, más gyerekekkel összefüggő bűnténnyel. Jennifer azonban nem tudja megmenteni a villamosszéktől. Ez így egy B kategóriás krimi lehetne, de ott van a Pinokkió baba, mely hidegrázóan vigyorog a képernyőről. A kislány könnyen és idegesítően megszereti a fából készült babát. Ez olyan, mint a Chuckyban is. Már azt sem értettem, miért akar babát a fiú, de erre egy vörös, szeplős játékért rajong. Na mindegy, térjünk vissza Pinokkióhoz. A kislány nagyon szereti a meséket, és talán ezért is szereti meg azonnal a babát. Kezdetben csak közelről mutatják az arcát, ami nem csinál semmit, meg egyik pillanatról a másikra átkerül egy másik helyre, aztán mindig a gyerek kap, hogy minek rakta át; ez volt a Gyerekjátékban is. A filmnek több mint a felében Pinokkió meg sem szólal, csak akkor halljuk mi is a hangját (ami megjegyzem, nagyon kis aranyos), amikor arra kéri Zoét, hogy másnak ne szóljon arról, hogy ő tud beszélni, mert akkor elszakítanák őket. Szépen az anyja és az új barátja ellen fordítja a kislányt. Az undok osztálytárs balesete után David is lezuhan a lépcsőn, de túléli, s kórházba kerül. Ott sincs azonban biztonságban Pinokkió elől. Olyan sok véres jelenet nincs a filmben, ez inkább egy thriller szint. Egyik kedvenc jelenetem, hogy Pinokkió bemehessen a kórházba "meglátogatni" szegény Davidet, a kislánynak el kell vágnia a kötelékeit. Ekkor a kis Pinokkió felkiált: "Szabad vagyok! Szabad!" Aztán elcammog.

David halála után Zoe pszichiátere megmutatja a videó felvételt, melyen a lány a babával beszélget, de persze azon nem látszik, hogy Pinokkió is mondana valamit. Az anyja nem hiszi, hogy a lánya gyilkos, inkább hisz abban, hogy a lányát is és Gottót is megszállta valami. A filmben feszítik az izgalmat, de a babás sztoriból a végére nem hoztak ki semmi nagyszerűt. Amikor a vége felé Jennifer hazaér, azt látja, hogy a bébiszittert leütötték, aztán meg valaki őt üti le. Egy pillanatig azt hiszi, hogy a lánya, de ő azt állítja, hogy Pinokkió volt, de időben sikerült elvennie tőle a piszkavasat, amit használt. Aztán elszakadnak egymástól, és Jennifer összefut Pinokkióval is, aki ráveti magát, s megkergeti. Egyszer bele is szúr egy kést a tenyerébe (na ez nem volt semmi). Amikor a nőnek sikerül elfutni a bábu elől, és ott bolyong a lakásban, a kislány mindig akkor kiált segítségért, de persze Jennifer soseh a lányával találja szemben magát, hanem Pinokkióval. Miután kigyűrkőzték magukat, a nő azt hiszi, a babát hajítja bele az üvegasztalba, de az valójában a lánya. Mindketten túlélik ugyan, de Zoét bezárják egy pszichiátriai intézetbe, és nem is beszél egy ideig. A nő akkor sem hiszi, hogy a lánya akarta volna megölni, hiszen látta a babát is. A pszichiáter azt mondja, csak képzelődött.

Na most az a gond a filmmel, hogy nem igazán értem én magam sem, hogy most a kislány gyilkolt tényleg, vagy a bábu, vagy mindkettő. A Vincent Gottoval is ez volt? A fiát így ölte meg, ahogy majdnem Jennifer is tette a lányával? Ha a befejezés hasonló lett volna, mint a Gyerekjáték, akkor azt mondanám, hogy hasonló ugyan, de Pinokkióval, ami valamilyen szinten eredetivé teszi. Így viszont zavaros lett az egész; bele keverték a vallást, a mágiát, a démonokat. Ha viszont tényleg a kislány képzelte az egészet, és a baba meg sem mozdult, nem is beszélt, akkor meg a bűnözői hajlamra épít a film, feltárva, hogy egy kislányból is lehet gyilkos. De kérdem én, melyik változat? Számomra ettől nem lesz jobb a film, hogy több kérdés marad nyitva a végére.

A színészek nem valami ismertek. Rosalind Allent mondjuk láthattuk A három férfi és kis hölgyben, a Dallas néhány epizódjában, A kukorica gyermekei 2-ben és a Csupasz pisztoly 3. részében. A Zoét alakító Brittany Alyse Smith pár filmen kívül inkább sorozatokban játszott, s Aaron Lustig rengeteg tv-szériából lehet ismerős. Ron Canadát pedig több filmben láthattuk itthon is.

A Pinokkió bábút Verne Troyer játszotta, akit az Austin Powers filmekből ismerhetünk, de szerepelt például a Harry Potter és a Bölcsek Kövében is. A Pinokkió bosszúja volt viszont az első film, amiben szerepet kapott. A hangját viszont nem ő adta hozzá; azért Dick Beals volt a felelős, aki nagyon sok rajzfilmben szólaltatott meg figurákat. Pinokkió magyar szinkronhangja pedig Minárovits Péter. Magáért a bábuért azért a film kap egy pluszpontot.

Stúdió: Trimark Pictures, Vidmark Entertainment
Hossza: 96 perc
Zene: Dennis Michael Tenney (úgy tűnik, családi vállalkozás volt a film)
IMDb értékelés: 3,9

Hitchcock klasszikusa a '60-as évek elejéről, Robert Bloch regénye alapján. Igazi fekete-fehér régiség, mely kiállta az idők próbáját. Lássuk Norman Bates és anyja történetét...

Marion Crane (Janet Leigh) szép, fiatal nő, aki nem egy kis irodában akarja leélni életét. Titkos viszonya van egy Sam Loomis (John Gavin) nevű férfivel, akivel nem házasodhatnak össze, mivel a férfinak van egy ex-felesége, akinek tartásdíjat fizet. Egyikük sem akarja tönkretenni a másik életét, így inkább motelszobákban találkoznak. De mostanra mindketten megelégelték ezt az életet. Miután Marion visszamegy a munkahelyére az esedékes légyott után, fontos feladatot kap: el kell vinnie egy ellenszenves pénzeszsák pénzét a bankba, aki tőlük vett házat. Marion elteszi a 40 ezer dollárt, és elkéretőzik a főnökétől a nap hátralévő felére, mondván fáj a feje. Csakhogy a nő azonnal hazamegy, s nem a bankba. Összecsomagol, a 40 ezer dollárt is elteszi, és kocsival útnak indul Samhez, Phoenixből Kaliforniába. A bonyodalmak már ott kezdődnek, hogy az egyik zöld lámpánál Mariont pont a főnöke veszi észre, azután a hosszú út egy részén Marion megpihen a kocsijában, és másnap reggel éppen egy rendőr ébreszti fel. A nő kissé furcsán viselkedik, de a forgalmiját rendben találja, így kénytelen elengedni, de követi a városba. Marion itt kocsit vált, de később eszébe jut, hogy a kereskedő és a rendőr figyelmét is túlságosan felkeltette a gyors kocsicserével. Ennek ellenére már tudja, nincs visszaút. Amikor zuhogni kezd, kénytelen megállni egy útszéli motelnél, melynek neve Bates Motel. Nem sokkal később megjelenik a tulajdonos is, Norman Bates (Anthony Perkins), aki kedélyesen és udvariasan elcseveg Marionnal, és megígéri neki, hogy készít neki vacsorát. Később együtt is esznek, és addig Marion azt is megtudja a fiúról, hogy az anyjával él, aki szellemileg szinte teljesen leépült. Annak ellenére, hogy Norman gyűlöli, amivé az anyja vált, nem adná be egy otthonba. A közös vacsora után elválnak, de azon az estén szörnyűség történik: Mariont valaki brutálisan meggyilkolja a fürdőszobájában. Norman talál rá, és úgy hiszi, az anyja műve volt, aki már nem először csinált ilyesmit. Mint mindig, Norman jó fiúhoz illően eltakarítja a nyomokat, és Marion kocsiját a közeli tóba löki, holttestével együtt, és a 40 ezer dollárral együtt. Amikor Marion eltűnése világossá válik a főnöke, a húga és Sam előtt, mindenki őt keresi. Kezdetben senki sem akarja elhinni, hogy ő vitte el a pénzt, kivéve a 40 ezer dollár tulajdonosát. Fel is bérelnek egy magánnyomozót, Milton Arbogastot (Martin Balsam), aki beszél Marion húgával, Lila Crane-nel (Vera Miles), de elmegy Kaliforniába Samhez is. Így tesz Lila is, aki szintén azt hiszi, hogy testvére a férfinél bújkál, de nem így van. Sam és Lila összefog, hogy megtalálják Mariont, de Arbogast is nyomra bukkan. Eltalál a Bates Motelbe, ahol beszél Normannal is, aki azonban azt állítja, Marion Crane elhagyta a motelt. Arbogest nem hisz neki, és értesíti Lilát és Samet. Azt mondja, vissza fog menni, hogy találkozzon Bates idős anyjával. Azonban amikor Sam és Lila másnap nem kap hírt Arbogastról, ők is a motelbe mennek. Úgy gondolják, csak Norman Bates anyja lehet a kulcs, talán ő majd elárulja, hová ment Marion. Csakhogy azt még nem tudják, hogy Norman anyja több éve halott. De akkor ki az, akivel a fiú nap mint nap társalog?

Norman Bates egyrészről szerethető figura, egy rendes fiatal férfi, aki mindent megtesz az anyjáért, pedig az sosem volt hozzá ilyen jó. De Norman tesz a kötelességét, és eltakarítja anyja után a szennyest. De hát a mama már évek óta meghalt, s így Narmannek nem maradt semmi az életében. Anyja halála annyira összetörte, hogy kénytelen volt megalkotni magában szülője énjét, és úgy beszélt, úgy öltözött, ahogy ő. Mint ahogy a film végén is elmondja a pszichiáter. Bates karakterét az író Robert Bloch teremtette meg, de nagyban mintázta azt egy valódi sorozatgyilkosról, Ed Geinről, aki a megölt idősebb nők bőrét vette magára, mintha csak az anyja volna, illetve készített belőlük különböző tárgyakat. Még az anyja szobáját is lezárta, úgy ahogy maradt a halála után. Tette ezt hasonlóan Norman Bates is a történetben.

Bloch remek regényéből Alfred Hitchcock kiválóan borzongató filmet készített (nem csak rendezője volt, de a producere is). Ebben a horrorban nincs sok véres jelenet, talán csak a híres fürdőszobai, melyben Janet Leigh-t, azaz Mariont megölik. Ahhoz képest, hogy a film 1960-ban készült, nagyon jól elkészítették ezt a jelenetet, mikor Norman és/vagy a mama hirtelen megjelenik a fürdőben, elhúzza a függönyt, a frászt hozza a nőre, néhányszor döf a késsel, a vér keveredik a vízzel, majd Marion utolsó lélegzetével a zuhanyfüggönybe kapaszkodik, és lerántja azt. Azután Norman mint Norman visszatér, és mintha mi sem történt volna, elszörnyed a történteken: "Mama, mama! Vér! Úristen, vér!" Anthony Perkins egyébként eredeti a félénk, visszahúzódó fiú szerepében, s kiváló színész, aki olyan produkciókban játszott főszerepet, mint például az 1962-es A per, a Pezsgős gyilkosságok 1967-ben, vagy a Valaki az ajtó mögött '71-ben. Utóbbiban Charles Bronson oldalán szerepelt. A színészet mellett rendezett is két filmet, '86-ban és '88-ban. Az első a Psycho 3. része volt.

A Vera Miles és Janet Leigh páros is nagyot robbant a filmben. Miles több Hitchcock, vagy hozzá kapcsolódó produkcióban feltűnt: A tévedés áldozata (1956), a The Alfred Hitchcock Hour (1962-'65) és az Alfred Hitchcock bemutatja (1985). Több népszerű sorozat mellett (Columbo, Magnum, A farm, ahol élünk) 1983-ban ismét alakíthatta Lila szerepét a Psycho 2-ben, immár Loomisként.

A másik női sztár, Janet Leigh (Kisasszonyok, A gonosz érintése, A köd) fantasztikus végzet asszonya. Rendkívüli átalakuláson megy át a szerepe a Psychóban. Marion Crane kezdetben egy olyan nő, aki kész szakítani a férfival, akit szeret, ha nem kapja meg, amit akar. Később már bármit megtenne, hogy megtartsa szeretőjét, és kap is a véletlen adta lehetőségen: elviszi a pénzt, amit a bankba kellene adnia. Terve nem tökéletes ugyan, de véghezviszi, ha már elkezdte. A kocsiúton végig azon töri a fejét, hogy mit mondanak majd az emberek róla, az eltűnéséről, a pénzről, és mintha élvezné is, hogy a végén rossz nőnek tartják majd. A Normannel történt beszélgetést követően meggondolja magát, és úgy dönt, hogy visszamegy Phoenixbe, és megpróbálja visszacsinálni a dolgokat, ha még lehet. Tehát van bátorsága azok elé állni, akiket megbántott. Leigh mindezt mesterien játssza el. A kocsiúton maga a végzet asszonya, de amikor már a rendőrrel társalog, lerí róla az idegesség és ijedtség.

A Psycho fokozza a feszültséget, ahogy azt Hitchcocknál már megszokhattuk. Amikor Arbogest felfelé halad a lépcsőn, amikor Lila bolyong a házban, mind mind az izgalom netovábbja. Mikor pedig Lila megtalálja a mama preparált holttestét, és Norman megjelenik, késsel, parókában, női ruhában, a néző számára is teljesen világossá válik, hogy a fiú anyja nem gyilkolhatott, hiszen már halott. A test egyébként szintén meglehetősen "jó állapotú". Nem azon van a hangsúly, hogy minél rondább legyen (ki is van preparálva), hanem hogy már csak egy holttest, és aki megtalálja, hirtelen megfordítja, és felkiált! A filmből nekem még az utolsó jelenet a kedvencem, Norman anyjának monológja: "[...] Pedig nem vagyok én képes semmire, csak ülök a helyemen, és nézek bele a világba, mint a kitömött madarai. [...] Had figyeljenek! Legalább látják, hogy milyen vagyok. Még ezt a legyet se ütöm agyon. Csak had lássák, és tudják meg, hogy milyen vagyok. Akkor majd elmondhatják, hogy még a légynek se tudok ártani."

John Gavin, Martin Balsam (Alfred Hitchcock bemutatja, Álom luxuskivitelben, Rettegés foka, Cape Fear - A rettegés foka) és John McIntire, mint Al Chambers seriff szereplése csak még jobbá teszi a filmet. Rajtuk kívül pedig még Patricia 'Pat' Hitchcock (Idegenek a vonaton), a rendező lánya is feltűnt egy kisebb szerepben. Végül, de nem utolsó sorban a zene is nagyszerű; Bernard Herrmann (A tévedés áldozata, Szédülés, Rettegés foka, Marnie, Megszállottság) komponálta.

Stúdió: Shamley Productions
Hossza: 109 perc
Forgatókönyv: Joseph Stefano
IMDb értékelés: 8,7

A 80-as évek egyik kultuszfilmje Az élőhalottak visszatérnek, és minden horrorrajongónak látnia kell! Én mondjuk meglehetősen későn jutottam hozzá, hogy első ízben megcsodáljam, de jobb későn, mint soha. Mondhatnánk horrorvígjátéknak, bár én nem szeretem ezt a megfogalmazást, mivel nálam teljesen más kategória, mint mondjuk a tinihorrorokat kifigurázó Horrorra akadva sorozat. Az élőhalottak éjszakája önmagában megállja a helyét, de a zombis horrorokra épít, amiket kissé komikusra fordít. Ennek ellenére vannak benne rémfilmbe illő, gyomorforgató jelenetek.

A történet egy orvosi ellátó raktárból indul, ahol Frank (James Karen) és Burt (Clu Gulager) dolgozik, s éppen most vették fel Freddy-t (Thom Mathews), akit Franknek kell betanítania a raktáros melóra. A fiú egész jól boldogul, és kíváncsi is. Így munka közben Frank történetekkel szórakoztatja, és megmutatja a nagy szenzációjukat. Azt meséli Freddy-nek, hogy egy élőhalottakról szóló film valójában itt zajlott le, és minden igaz volt, csak kicsit másképpen adták elő a moziban, mivel a rendezőt megfenyegették. A kormány tette mindezt, és a középpontban néhány titkos vegyi kísérlet állt. Frank megmutatja a döbbent Freddy-nek a hűtőházban lévő hullát is, de az alaksorban ott vannak a tartályok, melyekben holttestek nyugszanak. Véletlenségből a két kétbalkezes fickó eltöri az egyik tartályt, és a gáz, ami benne van, kiszabadul. Mindeközben néhány fiatal nem találja a helyét a nagyvilágban, és szórakozásra vágyik. Ők Freddy barátai, akik közül Tina (Beverly Randolph) randevúra készül vele. A többieknek, Chucknak (John Philbin), Casey-nek (Jewel Shepard), Spidernek (Miguel A. Núnez Jr.), Scuznak (Brian Peck) és Trashnek (Linnea Quigley) eszébe jut, hogy mindannyian menjenek el Freddy-ért az új munkahelyére, hiszen neki mindig vannak jó ötletei. Összeszedik "Befalcot" (Mark Venturini), aki morogva bár, de elviszi a kocsiján őket Freddy-hez. Csakhogy tíz óráig kinn kell várakozniuk, de addig sem unatkoznak: a szomszédos temetőben múlatják az időt. Időközben az ellátó raktárban Frank és Freddy magához tér a gáz okozta kábulatból, de még nem is sejtik, milyen nagy bajt okoztak. Felvánszorognak a pincéből, és szinte azonnal észreveszik az önmagától mozgó, félbevágott kutyát, akinek elvileg már halottnak kellene lennie, hiszen preparálva volt. Frank és Freddy nem érti mi folyik körülöttük, de azonnal jön a második furcsaság: a hűtőben lévő hulla dörömböl az ajtón. Frank, aki eddig nem akarta értesíteni főnökét, Burtöt, most meggondolja magát. Amikor Burt megérkezik, nem hisz a két férfinak, azt hiszi, csak szórakoznak vele. Aztán a saját szemével látja a mozgó holttestet, akit sehogy sem tudnak ismét ártalmatlanná tenni. Kisütnek egy tervet, hogy feldarabolják a testet, és átviszik a közeli boncterembe Burt barátjához, Erniehez (Don Calfa), akinek van egy hamvasztókemencéje, s azzal szépen majd eltüntetik a hulla nyomát, mintha nem is létezett volna. Végül Ernie bizonyos ellenszolgáltatás fejében belemegy a dologba, de arra nem számítanak, hogy az égetés okozta füst felszállva a levegőbe savas esőt okoz, mely visszahullva a földbe feléleszti a temetőben lévő holtakat. Ezzel elszabadul a pokol, és a kinn rekedt fiatalok rohannak az életükért. Két részre is szakadnak, sőt Trasht el is kapják az élőhalottak, aki aztán maga is így tér vissza. Néhányan a csapatból, köztük Tina is bejut a boncterembe Ernie-ékhez, és a lány végre viszont látja Freddy-t, csakhogy az a randi már nem fog összejönni, hiszen a fiú és Burt is belélegezték a mérgező gázt. Egyre rosszabbul vannak, és a kihívott mentő, és rendőrök sem segíthetnek, hiszen mindenkit megtámadtak az élőhalottak...

Dan O'Bannon (A nyolcadik utas: a Halál) mint a film rendezője és forgatókönyvírója nagyot alkotott, bár meg kell mondanom, amikor legelőször láttam, nem jött be a film. Szkeptikus vagyok a horrorvígjátékokkal szemben, és hát azt hittem, ez is olyan, mint az addig látottak többsége. Én azt vallom, hogy vagy legyen félelmetes, vagy vígjáték. Egy kicsi móka még elmegy, de abból is megárt a sok egy horrorban. Aztán amikor végignéztem, először meg kellett emésztenem, majd rájöttem, hogy nagyon jól lehet rajta szórakozni. Annyira kifordítja azt, amit addig a horrorokban "zombinak" hittünk, hogy az már kész. Itt például az élőhalottak gyorsabbak, ügyesebbek, tudnak beszélni, gondolkodni, és azt is megtudjuk egyiküktől, hogy fáj nekik halottnak lenni. Szegények! A kedvenc eledelük pedig az agy.

Később újranézve a filmet megkedveltem a szereplőket is, na nem a malacorrú Tinát, aki szinte csak sápitozik a filmben Freddy után. Freddy-t sem, mert szerintem béna egy zombi lett, de azt az ütődött Franket, alias James Karent (Poltergeist - Kopogó szellem, Kongó, Piranha) és a dadogó Ernie-t. A legjobban nevetni rajtuk lehet, meg persze Spiderön és "Befalcon" (aki eredetileg Suicide, csak magyarosítva lett). Utóbbit már az elején elkapja az egyik zombi, aki jól összeken az alaksorban mindent. Úgy néz ki, mintha valaki összeszarta volna a falat.

A zombikról jut eszembe, attól még hogy nem olyan profi a kinézetük, tetszettek, és pont ez a lényeg. Olyan bénán néz ki mindegyik, mint valami csontvázak, vagy öreg fószerek. Az mondjuk, hogy még beszélni is tudnak, és CB-t használni, már túlzásnak tartottam, de itt meg lehet engedni ilyet, mivel nem komoly a dolog. Végül nem is tudom, minek nevezzem ezt a filmet: horrornak, vígjátéknak, horrorkomédiának? Mindegy, de akkor is kötelező darab!

A zenéről is had ejtsek pár szót. Matt Clifford neve nem szerepel sok produkciónál, de nem is ez a lényeg, hanem a The Jet Black Berries, az SSQ, a 45 Grave, a TSOL, a The Cramps és Roky Erickson, akik remek zenéket készítettek.

Stúdió: Hemdale Film, Fox Films Ltd., Cinema 84
Hossza: 91 perc
IMDb értékelés: 7,2

Egy klasszikus horrorfilm '88-ból, Tom Holland (Sorvadj el!, Langolierek - Az idő fogságában) rendezésében. Emléke örök nyomot hagyott a borzongás rajongóiban: megteremtette Chucky-t, az ördögi babát, aki játszani akar...

A film ott kezdődik, hogy egy téli éjszakán zsaruk kergetnek egy veszélyes, fegyveres bűnözőt. Mike Norris felügyelő (Chris Sarandon) bekergeti Charles Lee Ray-t (Brad Dourif) egy játékboltba, és sikerül is megsebesítenie. Charles Lee Ray megesküszik, hogy bosszút áll Norrison és Eddie Caputón (Neil Giuntoli), aki a társa volt, de otthagyta, hogy egyedül vigye el a balhét. Hatalmas robbanás rázza meg a játékboltot, és Ray meghal. Ezután találkozhatunk Andy Barclay-val (Alex Vincent), akinek születésnapja van. Minden vágya egy "Jó kisfiú" baba, mely beszélni is tud. Az anyjának, Karennek (Catherine Hicks) azonban nincs rá elég pénze, csak ruhát tudott venni neki. Látva fia csalódottságát, tanácstalan, de amikor a barátnője és kollégája, Maggie (Dinah Manoff) elújságolja neki, hogy egy házalónak van egy olyan babája, amit Andy szeretne, és olcsóbban is adja, Karen kapva kap az alkalmon. A férfi el is adja a játékot Karennek, bár minden valószínűség szerint lopta valahonnan. Andy viszont örül neki, s Karen is boldog ettől. Az öröm viszont csak addig tart, amíg egyik este Karen barátnője kizuhan a lakásuk ablakából. Maggie vigyázott Andy-re, mivel Karennek dolgoznia kellett. Mikor hazaér, a rendőrség várja, de Andy-nek nem esett baja. Ettől kezdve kezdenek egyre rosszabbra fordulni a dolgok, s a kisfiú állandóan bajba keveredik. Minden akkor kezdődött, amikor Chucky, a baba megérkezett hozzájuk. Andy különös értelmet tulajdonít neki, és ez az anyjának sem tetszik, de kezdetben csak a gyerek élénk fantáziájának tudja be. Mikor azonban Andy-t bent tartják egy pszichiátriai intézetben, Karen egy része hinni kezd abban, hogy Chucky tényleg él. Bár őrülségnek véli, megnézi a játék dobozát, és azt látja, hogy a babához járó egy pár elem ott van. De akkor mivel működik Chucky? Karen megragadja a babát, és a kandallóba akarja dobni, ha nem beszél. Akkor azonban Chucky-nál betelik a pohár, és ráveti magát a nőre. Sikerül elmenekülnie, de Karennek meg kell találnia, hiszen tudja, hogy a fiát akarja bántani, bár azt még nem érti, miért, és hogyan lehetséges ez az egész. Elmegy Norris nyomozóhoz, aki Maggie ügyén is dolgozott, s elmeséli neki a történteket, de a férfi érthető módon nem hisz neki, mindaddig, amíg a saját bőrén nem tapasztalja Chucky erejét. Nem sokkal később világossá válik számára, hogy Chucky baba nem más, mint maga Charles Lee Ray, aki bosszút esküdött ellene, s Eddie Caputo halála is értelmet nyer. Ray egy olyan játékboltban lelte halálát, ahol "Jó kisfiú" babákat lehetett kapni, s miközben haldokolt, voodoo bűbáj segítségével áttette a lelkét az egyik játékbabába. Andy Barclay pedig azért kell neki, mivel csak abba a személybe teheti át a lelkét ismét, akinek elsőként elmondta, ki is ő valójában.

Az izgalom fokozásáért mindenképpen megérdemel a film egy nagy dicséretet. Gondolok itt például arra a jelenetre, amikor Maggie azt kutatja a lakásban, hogy hol bujkál Andy (mert hogy azt hiszi, ő szórakozik vele), vagy arra, amikor Karen először döbben rá, hogy valami nem stimmel a babával. A jelenetek persze nem túl félelmetesek, véresek, de itt nem is ezen ezen van a hangsúly. A sokadik megnézésre már lehet tudni, hogy ki is gyilkolászik a filmben, de azért jól megcsinálták, hogy Chucky csak akkor mutatja meg valódi önmagát, amikor Karen be akarja dobni a tűzbe. Addig csak halványan sejtetik, hogy a babával van valami (persze igazából mindenki tudja). Onnantól kezdenek felgyorsulni az események, és nekem tetszik, amikor Chucky-nak elege lesz abból, hogy játékbabának nézzék. Van erő a kis kölyökben!

Chucy-t jól megcsinálták: úgy néz ki, úgy jár, mint egy baba, mivel az is, de látszanak rajta az emberi vonások. Természetesen nem ez volt az első babás horrorfilm, de Chucky-val kultuszt teremtettek, amit folytatások is követtek, bár nekem ez az első tetszett a legjobban, mindig is.A második epizód is kifejezetten jó lett, ott is fokozzák az izgalmat, Chucky visszatér, és talán kicsit több benne a véres, horrorisztikus jelenet.

Nem elhanyagolható tény, hogy nevetni is lehet a filmen, főleg ha már sokadszorra nézi meg az ember. Chucky-nak jó a szövege; egyik kedvenc jelenetem a liftes, "csúnya baba, csúnya baba" (mondjuk a vörös hajával és szeplőivel tényleg nem a legszebb játékbaba, de én az öreg helyében nem mondanék ilyet; szerencséje volt, hogy éppen fontosabb dolga akadt Chucky-nak, minthogy megbosszulja a megjegyzését). A film végén pedig mókás, hogy felgyújtották és lelőtték, de Chucky még mindig megy, még mindig megy... A fejvesztés sem okoz neki problémát, ugyebár.

A színészek nem fogtak meg különösképpen, én mindig csak Chucky-ra koncentráltam, de megjegyezhető, hogy a nyomozót alakító Chris Sarandont még fiatalabb kiadásban láthatjuk, szakáll nélkül. Meg sem ismertem, pedig őt láttam már más filmekben is. Alex Vincent jól alakította a megfélemlített kisgyereket, és tetszik a zárójelenetben használt pillantása, mely mindent elárul: lesz még folytatása. Catherine Hickset pedig évekkel később a Hetedik mennyország című sorozat mamájaként lehetett megismerni.

A rendezés mellett Tom Holland keze a forgatókönyvben is benne volt Don Mancini és John Lafia mellett. A zenét Joe Renzettinek köszönhetjük, akinek nevével már találkozhattunk a Kopogó szellem 3. részénél, s megkomponált dallamai kellően fokozzák az izgalmakat.

Stúdió: United Artists
Hossza: 87 perc
IMDb értékelés: 6,3

Egy szórakoztató olasz démonos horror Dario Argento (Sóhajok, A Stendhal szindróma, Tenebre, Trauma) és Lamberto Bava (Macabre, Fantaghiro sorozat) nevével fémjelezve. Azt hiszem ez volt az első olyan horror számomra, ami a csizma alakú félszigetről származik. Egy kiváló fórumon olvastam róla, és ez volt az egyik, amit kiválasztottam megnézésre. Lássuk is a történetet, mert sok mindent le szeretnék írni, ami megragadt a filmből.

Tehát a horror legfőbb helyszíne, egy mozi épülete. Egy új filmet mutatnak be, és sokat összegyűltek, hogy láthassák. Cheryl (Natasha Hovey) és Kathy (Paola Cozzo) együtt mennek el a horrorfilm debütálására, melyre meghívót egy különös alaktól kapnak. Cheryl már akkor furcsának találja a dolgot, hiszen a férfi fél arcán álarcot visel, és a ruhája sem egy hétköznapi darab, de arra jut, hogy csak a promóció miatt öltözött be. Jó ötletnek tartja, hogy barátnőjével elmenjenek a bemutatóra, még ha Kathy nem is szereti a horrorfilmeket. Mikor odaérnek, már többen is megérkeztek, köztük George (Urbano Barberini) és Ken (Karl Zinny). A srácok azonnal szemet vetnek a két lányra, és össze is ismerkednek, bár Kathy-nek ez nem igazán tetszik. A nézőtéren egymás mellé ülnek, és lassan mindenki elfoglalja a helyét, köztük Tony (Bobby Rhodes) és két "barátnője", Rosemary (Geretta Geretta) és Carmen (Fabiola Toledo) is. Rosemary-vel még a film kezdete előtt történt egy kis baleset. Az előcsarnokban díszletként lógott egy ezüst színű álarc, melyet viccből magára tett, és az megvágta. Mivel a vérzés nem akar elállni, kimegy a mosdóba. A film közben már megy, és Carmennek feltűnik, hogy pont olyan történik a valóságban, mint a vásznon. Ott démonokról, Nostredamus jóslatairól van szó, és egy férfi szintén megvágta magát. Tony azonban azt mondja, hülyeség. Rosemary a mosdóban azt tapasztalja, hogy a sebe továbbra is vérzik, sőt elkezd bedagadni, és valami lüktet a bőre alatt, ami ki is pukkad... Eközben Carmen utána megy, de ijedten látja, hogy Rosemary már nem önmaga, hanem valamilyen szörnyeteg vált belőle. Meg is marja a nyakát, de Carmen elszalad. Berohan a vászon mögé, és átszakítja azt. A többiek döbbenten látják, és már senki sem a filmet nézi. Azt hiszik, valami őrült bánt el Carmennel, de amikor az szintén elkezd átváltozni, rájönnek, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem is értik, mi folyik itt, de megpróbálnak kijutni a moziból. Csakhogy be vannak zárva, így hát kénytelenek várni, és felvenni a harcot a démonokkal akik a film hatására érkeztek a földre, és egyre több lesz belőlük, mert akit megharaptak, az nem menekülhet. Cheryl, Kathy, George és Ken igyekeznek együtt maradni, és élve kijutni. Csakhogy nem biztos, hogy kint jobb lenne, mivel a démonok már nem csak a moziban garázdálkodnak...

Megmondom, a filmet az "ocsmány" kategóriába sorolnám, mármint azért, mert nagyon sok olyan jelenet van benne, amiben folyik a vére, szakad a bőr, de nem részletezem tovább. Plusz itt még élénkzöld folyadék is szivárog a démonná váltak szájából, és majd minden testnyílásából. Úgy hogy van bőven mit nézni, és feldolgozni, de én kedvelem ezt a filmet. Első nézésre elég undorítónak találtam, még másodjára is, de ez így jó szerintem. Most már tudom, mire számítsak, de akkor is gyakorol hatást. Gratuláció illeti a maszkmestereket, és a történet megalkotóját, Dardano Sacchettit is. A forgatókönyvet többen hozták össze: Dario Argento - aki nem mellesleg producere is a filmnek - , Lamberto Bava - ő a rendezője is - és Franco Ferrini.

A színészgárda számomra vegyes érzéseket hozott. Natasha Hovey nekem nem jött be, mint főszereplő, aki nem is játszott túl sok filmben. A barátnőjét alakító Paola Cozzo még kevesebb produkcióban tűn fel, és ezen karaktere is zavart. Ő volt az ügyeletes nyafogó: Nem szeretem a horrorfilmeket! Hagyjuk ezeket a fiúkat!, meg hasonlók. Na mindegy sorolhatnám még, kit nem bírtam a filmben, de inkább azt írom, kit igen. Például a Tony-t alakító Bobby Rhodes-től minden alkalommal szétnevetem magam. Kinevezi magát ügyeletes főnöknek, és nagyon jó a szövege! Rajta kívül bírom még azt a bandát, akik bejutnak a moziba, és utána rövid időn belül őket is átváltoznak. Geretta Geretta és Fabiola Toledo, vagyis Rosamary és Carmen átváltozása az, ami a kedvenc jelenetem a horrorban. Főleg, amikor Carmen szinte megszüli az új körmöket és fogakat. Biztos fájhat... jujj!

A véres és gyomorforgató jelenetek mellett azonban más is van a filmben, ami említést érdemel. A moziban ugye sok embert bezárnak a filmben. Minden ember más és más, de itt láthatunk különböző típusokat, például az egymástól elidegenedett házaspár, a komoly és a vidám lány, a ficsúr, a hős lovag, a segítségre szoruló és szeretetre vágyó vak férfi és csalfa fiatal felesége, fiatal pár, akik valójában csókolózni jöttek a moziba, rossz életű nők és az öntelt típus. Ezen fő karaktereket bezárták egy térbe, démonok közé, és sorra lettek áldozatok.

Ha már a gyomorforgatónál tartunk, a film vége felé a motorról karddal való hentelése nekem már egy kicsit sok volt a jóból, de ez illek a filmhez. A végső jelenetben pedig ott a csattanó az utolsó túlélők egyikét is megtámadta a "kór", így le kell lőni (pont egy gyereknek; ja, a felfegyverzett család is jópofa).

Még két gondolat. Az egyik a zenével kapcsolatos. Szuper, imádom! Az alapzene egy kicsit egyhangú, de nekem tetszik a dallama, a többi pedig: Billy Idol, Go West, Mötley Crüe, Rick Springfield egyszerűen fantasztikusak, a korszak nagyjai. A filmhez mindenképpen jól illeszkednek. A másik gondolat: "Temetőitek lesznek katedrálisaink, és sírjaitok városaink".

Stúdió: DACFILM Rome
Hossza: 88 perc
Zene: Claudio Simonetti
IMDb értékelés: 6,4