Rég néztem már meg ezt a disztopikus gyöngyszemet. Élvezet volt megnézni, szeretem az ilyen és ehhez hasonló régi akciófilmeket. Eredi hanggal, szinkron nélkül meg még jobb volt. Gondolom sokan ismeritek a történetet, nem kell bemutatnom, de azért mégis...
SPOILER
A film egy elképzelt jövőjében városok elpusztultak. A megmaradt emberek egy része banditává lett, akik nem kímélnek semmit és senkit azért, hogy megszerezzék azt, amire szükségük van. A törvény azonban még létezik, és a rendőrök megpróbálják betartatni.
Több motorosbanda is garázdálkodik a környéken, és az egyiknek a tagja, az Éjszakai Lovas éppen a jófiúk elől menekül, de nem ússza meg ép bőrrel. Ebben nagy szerepe volt a Max Rockatansky-nak (Mel Gibson), aki a legjobb a szakmában.
A motorosbanda azonban nem felejt, és bosszúra esküdnek halott társuk miatt. Mindenfelé fosztogatnak, gyilkolnak, így Max és társa, Jim Goose (Steve Bisley) a nyomukba ered.
A banda tagjai egy párt támad meg; a lányt megerőszakolják. Max és Goose talál rá a lányra, akit bevisznek az őrsre, de vele együtt az egyik bandatagot is, akinek elszállt az agya. Alig van magánál, csak akkor lesz több mondandója, mikor másnap kiengedik, mivel a feljebbvalók nem nézték jó szemmel a letartóztatása. Goose-nak ez egyáltalán nincs ínyére; rá is támad a távozni készülő bandatagra. A férfi visszamegy főnökéhez, Ujjvágóhoz (Hugh Keays-Byrne), és úgy határoznak, a rendőröknek végleg veszniük kell. Ujjvágó Jim Goose után küld néhány tagot, akik győzedelmeskednek is: Goose életben marad ugyan, de szörnyen megégett. Max nem bírja tovább, és úgy határoz, hogy kilép. Főnöke, Fifi Macaffee (Roger Ward) viszont nem akarja ezt elfogadni, és néhány napos szabadságra küldi Maxet. A férfi a feleségével, Jessie-vel (Joanne Samuel) és kisfiával elutaznak, de nem sokáig élvezhetik a pihenést.
Jesse éppen egyedül van a gyerekkel, amikor a környéken táborozó bandatagok zaklatni kezdik. Sikerül elmenekülnie, de előtte ugyancsak felbosszantja Ujjvágót. Jesse szól Maxnek, majd sietve távoznak. A banda tagjai azonban nem adják fel, és követik őket egy farmra. Amikor Jesse egyedül van, megkergetik, de megint sikerül elmenekülnie. Max a keresésükre indul, de amikor a farm felől lövést hall, visszamegy, csakhogy már későn érkezik: feleségét és kisfiát a motorosok elgázolták. Jesse súlyos sérüléseket szenvedett, és válságos az állapota, a kisfia azonban nem élte túl.
Max-et lesújtotta családja elvesztése, de hajtja a bosszúvágy, amely a bandatagok üldözése felé viszi...
Érdekes volt a történet kieszelőjének jövőképe. Ezért is szeretem az ilyen régi akciófilmeket. Egy kicsit olyan vadnyugati stílus, kies tájak, sivatag. Szuper járgányok... Kicsit azért furcsa ma megnézni egy ilyet, mert az ember el se tudná képzelni, hogy ilyen lehetne mondjuk a jövő. Ez olyan, mintha ma történne. Sőt jó néhány évvel korábban. Bár az alapfeltevés, hogy eltűnik a "normális civilizáció", és a társadalom egy része fosztogat, meg garázdálkodik, az mindig megállja a helyét...
Hogy mondjak valami negatívumot is, Mel Gibsont (Mad Max 2-3., Halálos fegyver 1-4., Mi kell a nőnek?) nagyon-nagyon utálom (ezt mondhattam volna csúnyábban is), ebben a filmben mégis jó volt nézni. Ha manapság meglátom, felfordul tőle a gyomrom (a filmjei miatt, rendőrségi ügyei miatt), de fiatalabb kiadásban nagyon is kellemes jelenség volt. Sőt, had mondjam ki: szexi. Amikor néztem, megpróbáltam elvonatkoztatni a mai Mel Gibsontól.
A jó fiúknak, meg a rossz fiúknak is meg volt a maguk "bája", főleg a Bubba (Geoff Parry) nevezetű hófehér pofának, meg a Fifi nevű rendőrfőnöknek. A név, mint egy kiskutyáé, de ő korántsem volt az.
A jelenetek mai szemmel nem vészesek. Még az összeégett Goose-nak is csak a kezét mutatják.
Az összességében élvezhető filmet George Miller (Mad Max 2-3., Az eastwicki boszorkányok, Babe 2., Táncoló talpak 1-2.) rendezte. Repertoárjában mindenből van, sokszínű rendező. A forgatókönyvet is ő írta James McCauslanddel együtt. A zenét Brian May (Mad Max 2., Mesék a kriptából, Freddy halála - Az utolsó rémálom, Dr. Giggles) komponálta, s nekem bejöttek az aláfestések. És már tudom, honnan volt olyan ismerős: a Dr. Giggles-nek volt hasonló zenéje.
A Mad Max-et még két folytatás követte, és 2013-ra elvileg jön a negyedik rész is. Ebben az esetben szerintem jó alkotások születtek. Van az úgy, hogy jobb lett volna hagyni egy film folytatását, mert elszúrták, de itt erről nincs szó. Hamarosan jövök a második rész ismertetésével, ami talán egy kicsivel még izgalmasabb, illetve apokaliptikusabb.
Stúdió: Kennedy Miller Productions, Crossroads, Mad Max Films
Hossza: 88 perc
IMDB értékelés: 7
Nem először láttam a filmet, úgyhogy azt kaptam, amit vártam: egy valóságon alapuló történetet, egy sorozatgyilkos "utolsó napjainak" történetét.
Na mindegy. Dühítő dolgok ezek... Egyébként a film nem túlzottan véres, vagy erőszakos. Inkább magára a gyilkos emlékeire fókuszál, visszafelé halad, de közben a jelent is mutatja, hogyan találkozik azzal a sráccal, aki hosszas huzavona után elmenekül tőle. Azt a film már nem részletezi, de ez a fiú hívta a rendőröket Dahmer lakására, ahol aztán egy alaposabb kutatás után megtalálták a szörnyűségeket: holttesteket, testrészeket a hűtőben, hordókban... A börtönben aztán egy rabtársa agyonverte. Úgy kell neki.
Az Árnykép után azt gondoltam, ideje megnézni valami olyat, amit még nem láttam. A választottam a Magasfeszültség című film lett, amit ugyan nagyon régen azt hiszem megnéztem, de alig emlékeztem rá, csak nagy vonalakban (mint kiderült, nagyon nagy vonalakban), még azt sem tudtam, hogy francia film.
Hosszú kihagyás után végre jutott időm bejegyezni. Az első, amit érdemesnek érzek az említésre, az az Árnykép, amely nem mellékesen Japán vonatkozásokat tartalmaz. A film a japán szellemvilágba is elkalauzol minket, hatásos jelenetekkel tarkítva, csattanóval a végén.
Nem sokkal később kiderül, hogy Ben tudja ki játszadozik velük: a titokzatos lány Megumi Tanaka, akit korábban ismert, sőt egy pár voltak, kapcsolatuk azonban viharosan ért véget, mert Megumi túlságosan komolyan vette a helyzetet, míg Ben nem szerette a lányt. Amikor Ben szakított Megumival, az öngyilkossággal fenyegetőzött, és állandóan követte a férfit. Miután Ben mindezt elmeséli Janenek, azt állítja, nem tudja, mi lett Megumival; egyszerűen csak eltűnt. Egy szó, mint száz Jane és Ben végül Megumi keresésére indulnak, és a holttestét meg is találják. Ezenközben sok furcsa és rémisztő dolog történik velük, de Megumi szelleme bosszút áll Ben két régi barátján is. Amikor hazamennek Japánból (megunták a sok szellemesdit), úgy tűnik, minden rendbe jön. Jane egy romantikus estét tervez férjével, és az esküvőjük után készült képeket is előhívatja. Amikor azonban végignézi őket, azokon is látni véli a fehér fénycsíkot, és Megumit is. Mintha üzenni akarna, elvezeti Jane-t egy memóriakártyához, amely az egész életét a feje tetejére állítja. Amikor Ben hazaér, magyarázatot követel, és meg is kapja: Ben, Bruno (David Danman) és Adam (John Hensley) kieszeltek egy tervet, hogyan szabaduljanak meg a megszállott Megumitól. A dolgok azonban elszabadultak, és Ben elmondása szerint kicsúszott a kezéből az irányítás. Jane örökre otthagyja Bent, de Ben sosincs egyedül. A csattanóban azt is megtudjuk, miért fájt annyit a férfi nyaka, és miért nyomott annyit, mint két ember. Ben azonban nem akarja, hogy Megumi győzzön, így megpróbál végezni vele vagy magával, de számítása nem jön be...
A másik főszereplőt, Rachael Taylort (Van valami odalenn) a Menekülj! című horrorban láttam még, ott speciel egy idegesítő "lányt" játszott, de ebben a filmben szimpatikusabb volt, mint Jackson. Nem tudom, de itt alapból nem bírtam, főleg a karaktere miatt, de egyébként sem a kedvenc színészem.